Emma Watson nemcsak A szépség és a szörnyeteg sajtókörútján viselt olyan ruhákat, amelyekkel felhívta a figyelmet a fenntartható és etikus divatra, hanem a filmben is. A kosztümöket Jacqueline Durran tervezte. Asszisztense és közel százfős csapata igyekeztek – ahol csak lehetett – ebben a szellemben alkotni.
Jacqueline Durran jelmeztervező (az egyik kedvenc filmes ruhám, a Keira Knightley által viselt zöld estélyi tervezője a Vágy és vezeklésben) álmodta meg A szépség és a szörnyeteg jelmezeit. A kivitelezést és a gyártást asszisztense, Sinéad O’Sullivan vezényelte le, akit szintén érzékenyen érintett a Rana Plaza tragédiája 2013-ban.
Azóta kiemelten figyel arra, hol és mit vásárol, de munkájából adódóan ennél messzebb ér a keze. Csapatával folyamatosan azon dolgoznak, hogy egyre több etikus jelmezt készítsenek és a karbonlábnyomra is figyeljenek – ami filmes munkák esetében nem lehet egyszerű.

Forrás: https://disney.hu/
Ezernyi szempontot kell figyelembe venni
A szépség és a szörnyeteg kosztümjeinél arra figyeltek, hogy egy-két esetben tetőtől talpig etikus és fenntartható darabokat tervezzenek. Sajnos, az összes kosztüm esetében ez megvalósíthatatlan lett volna, de azért jó néhány darab így készült.
Közben felmerült az a kérdés is, amelyről az eddig készített interjúim során a magyar tervezőkkel is beszélgettünk: ezernyi szempontot figyelembe kell venni, és etikus és etikus, fenntartható és fenntartható között is van különbség.
Megtalálhatjátok a világ legtökéletesebb fair trade organikus kézzel készített pamutanyagát, de ha azt Indiában készítik, nektek pedig Magyarországon van rá szükségetek, akkor mérlegelni kell, megéri-e az utaztatással járó környezetszennyezés.
Fair trade és organikus anyagokat választottak, figyeltek arra, hogy tanúsítvánnyal rendelkezzenek, de vintage matériákat is használtak, növényi festéssel hozták létre a kívánt színeket. Mindezt persze úgy kellett megvalósítani, hogy a vezető tervező is azt lássa viszont, amit elképzelt – és a színészekkel valamint a rendezővel egyeztetett.
Nézzétek meg ezt is: 5 kedvenc ruhám Emma Watsonon A szépség és a szörnyeteg sajtóútjáról
Növényi festés, vintage anyagok
Belle piros köpenyes jelmezét (ez egy köpenyből, egy kabátból, egy blúzból, egy szoknyából és egy szoknyanadrágból állt) 12 különböző anyagból alkották meg, amelyek közül mindegyik organikus vagy fair trade tanúsítvánnyal rendelkezett. A textileket növényekkel vagy úgynevezett low-impact színekkel festették meg.
Ez utóbbi technikára azért rá kellett keresnem, a megfejtést az Eletmodszer.com oldalon találtam meg. A leírás szerint a low-impact festékeket a biotextilek színezésére használják. Szintetikus színezőanyagokról van szó, melyek kémiailag közvetlenül a textilszálak molekuláihoz kötik magukat. Az erős tapadás miatt „használatukkor kevesebb vizet kell használni, így kevesebb lesz a szennyvíz mennyisége és a környezetszennyezés”.
Nem tartalmaznak nehézfémeket vagy más káros anyagokat, ökotextil- / biotextil-tanúsítvánnyal rendelkeznek. „De ettől még ezek kémiai színezőanyagok, akkor is, ha szigorú ellenőrzés alá vetik őket és ártalmatlanok” – írja a portál.
Vintage ruhadarabokat is felhasználtak: a köpeny például ezek közé tartozott. De a dzseki kézi szövésű anyagára is az E-bayen tettek szert. Belle gyönyörű, hímzett mellbetétje egy indiai testvérpár munkája.
2017.04.08. at 23:03
Nagyon szép dolog ez a növényi festés, köszi !
2017.04.08. at 23:38
Örülök, hogy tetszik! Szuper alkotók vannak itthon is:)