Egy Üllői úti bérház harmadik emeletén, egy lakásműhelyben találkozom három fiatal tervezővel – Sziládi Noémivel, Tóth Eszterrel és Rakovszky Zsófival. Ők alkotják a müskinn csapatát. Tavaly egy kollekció erejéig a formációhoz csatlakozott Zina, a képzeletbeli szuperhős, aki az általuk tervezett táskákon jelent meg. Zina képes felvenni a harcot a mutáns állatokkal, az óceánok szennyezésével, a kiselejtezett ruhákkal, amelyek szörnyekké változva állnak bosszút az emberiségen. Erről is beszélgettem velük. Ismerjétek meg a müskinnt.

Hiába fiatal a márka a tudatosság, a mély gondolatok az első másodperctől kezdve jelen voltak. A lányok közül Noémi és Eszti 2015-ben végeztek a MOME-n öltözék-kiegészítő tárgy (= bőr) tervező szakon. A márka az egyetem utáni első szabad nyarukon született – kis túlzással élve – a Bánkitó Fesztivál egyik stégén.

müskinn interjú holy duck blog fenntartható magyar divat

Tóth Eszter, Sziládi Noémi és Rakovszky Zsófi / Fotó: Mészáros Virág

Közben az is kiderült, hogy Noémi és Eszti mellé még kellene valaki, így került képbe az elméleti szakon végző Zsófi. A lányok egy másik projekten dolgoztak együtt, és az egy hónapig tartó intenzív munka jó tesztnek bizonyult arra, hogy kiderüljön, tudnak és szeretnének is együtt dolgozni. A csapat készen állt, a márka kezdett körvonalazódni, már csak a nevet és a logót kellett kitalálni.

Honnan a név?

A márkanevet egy bulisorozat neve ihlette, amelyet egyikük folyamatosan félreértett. Addig-addig mondogatták, hogy hamarosan frappáns márkanévvé formálódott: így lett a brand neve müskinn. („Ahogy tetszik, úgy mondd” – segítenek, amikor rákérdezek a kiejtésre.)

A logó nehezebb dió volt.

„Az egész márkát úgy indítottuk el, hogy tudtuk, nemcsak kollekciókat akarunk létrehozni, hanem olyan koncepciót szeretnénk a márka mögé tenni, ami miatt tényleg úgy érezzük, van értelme. Arra jutottunk, kollaborációkra építjük a márkát” – mondja Noémi.

müskinn interjú holy duck blog fenntartható magyar divat (6)

Fotó: Mészáros Virág

Fotó: Mészáros Virág

Noémi, Eszti és Zsófi / fotó: Mészáros Virág

Ez azt jelenti, hogy felkérik egy számukra fontos ügy, terület képviselőjét vagy képviselőit, hogy a készülő kollekcióban működjön közre, majd közösen alkotnak.

„Így össze tudunk hozni embereket, területeket, hidakat tudunk építeni, ami nagyon izgalmas. Mindenki egy kicsit kitekinthet onnan, ahol éppen tart” – teszi hozzá Eszti. „Fontos volt, hogy a tervezési folyamatot is meg tudjuk mutatni. Szerintünk érdekes, hogyan jutunk el A-ból B-be, hogyan lesznek kész termékek egy gondolatból. Amikor valakivel dolgozunk, akkor az ő munkájára is ugyanolyan hangsúlyt fektetünk, mint a miénkre.”

Erre a koncepcióra épül a két háromszögből álló logó is. Azt találták ki, hogy a felső háromszög – benne a kézzel rajzolt három vonallal – a müskinnt szimbolizálja, az alsó háromszögbe – amely négyszöggé egészíti ki a háromszöget – az épp aktuális kollaborációs társ rajza kerül, így kollekcióról kollekcióra változik a logó is.

müskinn interjú holy duck blog fenntartható magyar divat (12)

Fotó: Mészáros Virág

müskinn x

A kollaborációból nemcsak táskák születnek, hanem a felkért társ is alkot – az első együttműködés egy kazettát is eredményezett, amelyen az Alpár (Zalkai Bálint zenei producer) zenéje hallható, a második kollaborációs kollekcióhoz pedig a Zina csapatából öt lány készített grafikákat. Ugyanígy a táskák is reflektálnak a társalkotó munkásságára.

A müskinn x alpár kollekció táskáin a zene öt rétegét öt különböző anyagnak feleltették meg, amelyeket a zenei struktúra szerint rétegeztek egymásra.

müskinn x alpár interjú holy duck blog fenntartható magyar divat (19)

müskinn x alpár / fotó: Mészáros Virág

A müskinn x ZINA kollekció esetében

a Zina grafikusainak fenntarthatósággal, környezetvédelemmel kapcsolatos rajzai kerültek az 50%-ban újrahasznosított alapanyagokból készült táskákra.

müskinn x zina interjú holy duck blog fenntartható magyar divat (20)

müskinn x zina

müskinn x zina

müskinn x zina interjú holy duck blog fenntartható magyar divat (20)

müskinn x zina

Egy-egy ilyen együttműködés végtelen sok kreativitást és energiát igényel. A lányok időközben belevágtak a MOME-n a mesterszakba is, de hamar rájöttek, hogy az egyetem teljes embert kíván, nem maradt volna idejük a márkára, így fél év után úgy döntöttek: a müskinn az elsődleges.

„Az elején relatív naivan álltunk a dolgokhoz, és szerintem a mai napig folyamatosan szembesülünk azzal, mennyi mindent kell csinálni” – mondja Noémi. Az egyetem nem feltétlenül készítette fel őket mindenre, amivel a márkaépítés során találkozniuk kellett.

Úgy érezték, a konceptuális kollekciók túl gyorsan követik egymást, nincs idejük ráhangolódni a következőre. Emellett viszont igény támadt egy basic kollekcióra is, amibe nem vonnak bele társalkotót. A konceptuális és a basic kollekció idén féléves csúszással jelenik majd meg.

Basic

2017 áprilisában mutatják be az alapkollekciójukat, amelyre már lázasan készülnek. „Ez formavilág és anyaghasználat tekintetében is egységes lesz, sok szempontot figyelembe vettünk a tervezésnél. Az egész kollekciónkat a Self Love!, avagy az önelfogadás és ezáltal mások elfogadásának gondolatára építjük fel. A kollekció központi eleme egy kínai tigrismotívum” – meséli Zsófi.

müskinn interjú holy duck blog fenntartható magyar divat (9)

Zsófi / fotó: Mészáros Virág

„Az egyik első modellünket egy átlátszó táskával leptük meg a fotózás után. Amikor legközelebb találkoztunk vele, elmesélte, mennyire imádja a táskát, bármit belerak, nem érdekli, ki mit lát, önbizalmat ad neki, önelfogadást jelent a számára. Az idei basic kollekcióval azt hirdetjük:

Mutasd meg, ki vagy, mutasd meg, mid van, és ne érdekeljen mások véleménye”

– mondja Eszti, miközben a fenntarthatóságra, a környezetvédelemre és a tudatosságra terelődik a téma.

müskinn interjú holy duck blog fenntartható magyar divat (29) müskinn interjú holy duck blog fenntartható magyar divat (31)

90%-ban magyar alapanyagok

A Zinával közös munka kapcsán már erősen előtérbe került a fenntarthatóság, a környezetvédelem, a tudatosság gondolata, amelyet nemcsak továbbvittek, hanem tovább is erősítettek.

„Természetes anyagokat és természetközeli színeket választottunk. 90%-ban magyar alapanyagokat használunk, amit nem volt egyszerű összehozni. Egy-két hónapos kutatás volt, mire megtaláltuk a megfelelő anyagokat” – mondja Zsófi.

„A táskák legkritikusabb alkatrészei általában a fém kiegészítők. Karabinereket itthon nem nagyon készítenek, illetve mindenki ugyanazt a kínai karabinert használja. Mi kitaláltunk erre egy megoldást és le is gyártatjuk. Az új kollekcióban már ezek lesznek” – mesélik.

müskinn interjú holy duck blog fenntartható magyar divat (23)

Fotó: Mészáros Virág

müskinn interjú holy duck blog fenntartható magyar divat (24)

Fotó: Mészáros Virág

müskinn interjú holy duck blog fenntartható magyar divat (32)

Fotó: Mészáros Virág

müskinn interjú holy duck blog fenntartható magyar divat (33)

Fotó: Mészáros Virág

Az általuk termelt szabászati hulladékot is igyekeznek felhasználni, de az egyik kedvenc újrahasznosított alapanyaguk a PVC-fólia, amit nagyon sok mindenre használnak: pénztárcákat, tokokat is gyártanak belőle.

Mindenki öltözködik, így valahol mindenkit érint

A lányok elképzelhetetlennek tartják, hogy ezeket a szempontokat figyelmen kívül hagyják a tervezés és alkotás során. Amennyire csak a lehetőségeik engedik, ebben a szellemben terveznek.

„Egyre súlyosabb környezeti problémákkal kell szembenéznünk, megkerülhetetlen, hogy ezzel foglalkozzunk” – mondják. „Ez nem az a szint, hogy egy szín most menő vagy sem, hanem azért beszélünk róla egyre többet, mert komoly problémák vannak globálisan. Inkább problémamegoldás, mint trend. A divatiparban rengeteg pénz mozog, illetve mindannyian öltözködünk, így valahol mindenkit érint.”

müskinn interjú holy duck blog fenntartható magyar divat (27)

Fotó: Mészáros Virág

müskinn interjú holy duck blog fenntartható magyar divat (28)

Fotó: Mészáros Virág

Ma már nagy vásárok vannak, amelyek a fenntartható tervezést szolgálják ki, lassan külön iparág épül a fenntarthatóságra, ami kicsit visszásan hangzik.

Szerintük arra kell figyelni – vásárlóként és alkotóként is –, hogy ne csapjuk be magunkat.

„Vehetek a világ végéről egy nagyon jó anyagot, ami leváltja a bőrt, de ha hetekig szállítom, akkor nem is biztos, hogy olyan jó megoldás” – mondja Zsófi.

Köztük is állandó dilemma, hogy miből tudunk engedni, és mi az, amiből nem lehet. „Például hazai dolgokat csinálunk, de közben van egy webshopunk. Ezeket folyton mérlegelni kell, és nem szeretnénk sem magunknak, sem másoknak hazudni.

müskinn interjú holy duck blog fenntartható magyar divat (22)

Fotó: Mészáros Virág

Ha kitűzöl valamit a zászlódra, hogy te mondjuk újrahasznosítasz, környezettudatos vagy, akkor ahhoz, amennyire csak tudod, tartsd magad. És egyszerűen muszáj kompromisszumokat kötni” – mondja Noémi, majd Eszti hozzáteszi a tökéletes végszót:

„Nyilván nem fogjuk megváltani a világot, de valamit hozzáadunk.”

(Visited 1 185 times, 1 visits today)