Nem hiszitek el, komolyan gondolkodnom kellett azon, mit vegyek fel! Nem csak azért, mert ragyogó napsütést ígértek mára, viszont a hőérzetre mínusz 2 fokot ír az iPhone applikációja. Hanem azért is, mert gondolnom kell arra, hogy ugyanazt a ruhadarabot ne két egymást követő napon vegyem fel, mert ha kimosom, nem lesz ideje megszáradni. Végül úgy döntöttem, ha már beemeltem a játékba a fekete pulcsit, akkor bent is tartom.

A pulcsi alatt viszont egy szuper tavaszi szettet viselek. Ma este élőben meg is nézhetitek a Millenárison, az Európa Pontban, ahol Nagy Réka Ökoanyu meghívására veszek részt egy eseményen. (Remélem, addig nem fagyok meg!) Ő előad, utána beszélget Tóth Balázzsal, a Zöldbolt kereskedelmi vezetőjével, Varga Judittal a Felelős Gasztrohőstől, majd velem.

Réka vezetőszerkesztő volt a Nők Lapja Cafénál, amikor nekik külsőztem. Tavaly készítettem vele interjút az új Ökoanyu könyve kapcsán a VOUS-ra. (Életemben nem izgultam annyira interjú jóváhagyásánál, mint akkor.) Ha még nem ismeritek, akkor kövessétek Facebookon is, és olvassátok el a könyveit és nézzétek rendszeresen a blogját. (Mindent szeretnék linkelni, de a rendszer épp nem azt szeretné, amit én. 🙁 Pótolom hamarosan.)

Mit viselek a fotón?

  1. #turikincs felső (amúgy Mango)
  2. #turikincs kockás nadrág (amúgy Zara)
  3. #turikincs bőrdzseki (amúgy River Island)
  4. Balerinacipő (amúgy Vagabond)
10 x 10 tavasz gardróbkihívás holy duck blog viszlatfastfashion 4 nap

Fotó: Mészáros Virág

10 x 10 tavasz gardróbkihívás holy duck blog viszlatfastfashion 4 nap

Fotó: Mészáros Virág

10 x 10 tavasz gardróbkihívás holy duck blog viszlatfastfashion 4 nap

Fotó: Mészáros Virág

Miért nem azt viselem valójában?

Nézzetek ki az ablakon! 🙂 Csak vicceltem: sajnos az időjárás nem olyan kellemes, mint a fotózás alatt volt. Bővebb magyarázatot itt találtok.

Akkor mit viselek valójában?

  • A nadrág alatt egy harisnyát.
  • És a balerinacipőt is lecseréltem a hét elején egy bokacsizmára.
  • Plusz a tegnapi pulcsit, hogy ne fagyjak meg.

Mit viseltem a kihívás során eddig?

Segítség, lemaradtam a kihívásról!

Lehet, hogy nem is baj, amilyen idő van! 😀 Dehogyis! Az a legjobb az egészben, hogy a 10 x 10 gardróbkihívásba bármikor belekezdhettek, így nem maradtok le semmiről. Ezt a cikket olvassátok el, hogy könnyebb legye a tervezés.

Használjátok a #spring10x10 hashtaget, ha szeretnétek, hogy az ötletgazda is megtalálja a szetteket, de ha csak nekem mutatnátok meg, akkor a #10x10gardrobkihivas vagy a #10x10tavasz hashtaget írjátok a képhez.

A képeket Mészáros Virág készítette, kövessétek Instagramon vagy Facebookon!

Ha tetszett a bejegyzés, osszátok meg a Facebookon is. <3 Ha nem szeretnétek lemaradni az új posztokról, kövessétek a blogot Facebookon és Instagramon is.

(Visited 192 times, 1 visits today)