Szeretem a Pozsonyi utat. Egy kis Berlin, egy kis Párizs, egy kis New York, egy kis Bécs Budapesten. A kávézók és reggelizőhelyek között található a Kamorka nevű magyar márka napfényes, sarki üzlete. A tervező, Dömény Klaudia fenntartható, etikus, fair trade márkát álmodott meg, női, gyermek- és babaruhákat, valamint kiegészítőket terveznek, gyártanak, és – ahogy ő mondja – jó tíz évvel a hazai gondolkodás előtt járnak.

Update: A Kamorka márka sajnos az interjú készítése óta megszünt. Környezettudatos ruhamárkákat (gyerekeknek is) itt találsz összegyűjtve.

„Van, aki azért vásárol Kamorka ruhákat, mert tényleg érdekli, milyen anyagból készültek. De van, akinek egyszerűen annyira tetszik, hogy meg akarja venni, és tőlünk hall először az organikus pamutról vagy a fenntartható divatról. Ez alapvetően nem baj, hiszen ez a küldetésünk. Az viszont biztos, hogy mi olyan szemléletet képviselünk, ami külföldön már viszonylag elterjedtebb,

Magyarországon viszont még nagyon sok edukációra, olyan felületekre van szükség, ahol az emberek informálódhatnak a divatipar hátteréről. Nekünk, magyaroknak erre még meg kell érni

– mondja finom hangon, de határozottan Klaudia, miközben a barátnőjével és munkatársával, Hodula Eszterrel körbevezetnek a Pozsonyi úti üzletben.

Kamorka interjú Holy Duck blog viszlatfastfashion (16)
Fotó: Mészáros Virág
Kamorka interjú Holy Duck blog viszlatfastfashion (1)
Fotó: Mészáros Virág

„Szeretem a komplex dolgokat”

Az egész üzlethelyiség olyan, mint a márka: természetközeli, letisztult, de nem a skandináv minimalizmus jellemzi. Körülöttem farönkök, égősorok és jutavászon, kicsit megpihen a szem a textúrákon, kellemes színeken, anyagokon. Az interjú készítésének idején még kint volt néhány az őszi-téli ruhákból, de már bekerültek az új, 2017-es tavaszi-nyári kollekció darabjai is. Az új kollekciót amúgy sosem egyszerre hozzák be az üzletbe, hanem folyamatosan töltik fel a boltot, hogy a vásárlók számára mindig legyen valami újdonság a szezon alatt.

Amit csak lehet, megfogdosok, megszemlélek. Megakad a szemem a tündéri mintákon, amelyeket szintén Klaudia tervezett meg papíron, megfestette őket, majd digitalizálta, és utána kerültek a printek az anyagra. „Szeretem a komplex dolgokat” – mondja mosolyogva.

Kamorka interjú Holy Duck blog viszlatfastfashion (6)
Fotó: Mészáros Virág

A ruhák anyaga 100%-ban természetes szál, elsősorban GOTS minősített (Global Organic Textile Standard – globális organikus textil szabvány) organikus pamut, de ma már használnak organikus len és kender anyagokat is. Az alapanyagok 99%-ban az EU-ból érkeznek, aminek megvan az oka: hazai textilgyártás sajnos nincs. Ami van, az nem minősített anyagokat gyárt. Ha pedig mégis, annak előbb egy kört kell tennie, hogy újra visszajusson Magyarországra.

„Volt, hogy megtaláltunk egy német céget, ahol kiderült, hogy az a fonal, amit szeretnénk, itt készül Magyarországon, majd innen kikerül Németországba egy következő gyártási szakaszra. És ezt bizony nem tudod megkerülni, így viszont megtesz még egy plusz utat az alapanyag.”

Kamorka interjú Holy Duck blog viszlatfastfashion (13)
Fotó: Mészáros Virág
Kamorka interjú Holy Duck blog viszlatfastfashion (17)
Fotó: Mészáros Virág

Családi és baráti vállalkozás

Abban viszont talán semmi meglepő nincsen, hogy a gyártás 100%-ban Magyarországon zajlik, és aktívan részt vesz benne a család is. „Úgy tekintek a Kamorkára, mint egy családi és baráti vállalkozásra, és igazából ez fizikailag is így néz ki” – meséli Klaudia.

„Eszterrel 11 éves barátság fűz össze bennünket, a párom is bekapcsolódott már a cégbe. Édesapám a pénzügyi és a kereskedelmi vonalon erős háttértámogatóm, édesanyám az, aki konkrétan a kézzel kötött termékek koordinálását végzi. A kötött ruháink kézzel készülnek: Kati néni a rangidős, gyönyörűen köt, nagyon lelkes és cuki, számomra amolyan pótmama. Mellette dolgozik három-négy ötven év körüli hölgy. Anyukám készíti a kézzel hímzett részleteket is a ruhákon” – mutatja az egyik darabot.

Kamorka interjú Holy Duck blog viszlatfastfashion (4)
Fotó: Mészáros Virág
Kamorka interjú Holy Duck blog viszlatfastfashion (7)
Fotó: Mészáros Virág

Sok hasonlót fel lehet fedezni a Kamorka darabokon, mert Klaudiának fontos, hogy megjelenjen a ruhákon a kézimunka tradíciója. Ezek az apró, kedves megoldások igazán különleges élményt nyújtanak a ruhák viselőjének is. Én például minden egyes alkalommal elmosolyodtam, amikor újabb és újabb finomságra bukkantam.

Arra is figyelnek, hogy a ruhákon ne legyen cipzár (egyetlen női nadrág a kivétel), helyette megkötők, bojtokkal díszített selyemzsinórok és gombok kerülnek a ruhadarabokra. Az utóbbiak kagylóból, kókuszdióból vagy fából készülnek. A gyártás során egyébként igyekeznek minden kis anyagfecnit felhasználni, a szabászati hulladékból többek között neszesszerek, apró ajándékok készülnek.

Kamorka interjú Holy Duck blog viszlatfastfashion (9)
Fotó: Mészáros Virág

A kollekciókban egyébként a kötött darabok a legdrágábbak, de a kézimunka miatt a legértékesebbek is. „Ha valaki megkeresne azzal, hogy szeretne 500 darabot valamelyik termékből, akkor ki lehetne találni valamit, hiszen folyamatosan előre is dolgozunk, de az egyedi darabok tényleg nagyon különlegesek, nem az a kategória, amiből minden nap eladunk egyet.”

Viszlát, fast fashion?

A szezon végén az akciós termékeket érdemes keresnie annak, aki egy próbát tenne az organikus anyagok miatt, de a teljes árú ruhákat nem engedheti meg magának. „A hazai tervezők sokkal nagyobb árréssel dolgoznak, viszont ha a gyerekruhapiacot megnézem Magyarországon – ami a H&M, a Zara, a C&A és van még egy-két tervező –, akkor azt kell mondjam, a fast fashion márkákhoz képest drágák vagyunk, viszont minőségben teljesen mást kínálunk.”

Fotó: Mészáros Virág

Elmesélik, hogy egyre több vevőjük panaszkodik a fast fashion márkákra. Az interjú alatt Klaudia és Eszter is Kamorka darabokat viselnek, de a hétköznapokban nem mindig tehetik ezt meg.

Ha muszáj, bemennek a fast fashion üzletekbe is, de csak és kizárólag természetes anyagokból készült ruhákat vásárolnak, azt is csak ritkán. Nincs is könnyű dolguk.

„Arra büszke vagyok, hogy már a Kamorka indulása előtt elkezdtem a műanyag ruhákat kiszűrni, néztem a címkéket, és ha Eszterrel együtt vásároltunk, őt is erre buzdítottam és lebeszéltem a műszálas, gyenge minőségű darabokról, ez neki is sokat segített, hogy elkezdjen tudatosabban vásárolni.”

Olvasd el ezt a cikket is! Hol vásárolnak gyerekruhát a környezettudatos blogger anyukák?

Kamorka interjú Holy Duck blog viszlatfastfashion (2)
Fotó: Mészáros Virág

A női vonal most már sikeresebb

A beszélgetés során is többször felmerül bennem, hogy ha valaki fenntartható márkát indít Magyarországon, miért a gyerekruhával kezd. Nem túl nagy merészség ez? Egyrészt nem, mert sokan a gyerekük születésekor gondolkoznak el azon, hogy minél kevesebb „szemetet”, „mérget” adjanak neki. Fontos lesz, mit kap enni, inni, milyen vegyszereket használnak a lakásban, mennyi műszál érintkezik a bőrével. Másrészt viszont egy kisgyerek pillanatok alatt kinövi a ruháját, szülő legyen a talpán, aki bírja ezt pénztárcával. Ha valaki a fenntarthatóságra törekszik, inkább másodkézből szerez be ruhákat. Ennek kapcsán Klaudia megdöbbentő tapasztalatot oszt meg velem.

Kamorka interjú Holy Duck blog viszlatfastfashion (11)
Fotó: Mészáros Virág
Kamorka interjú Holy Duck blog viszlatfastfashion (14)
Fotó: Mészáros Virág

„Másfél évvel ezelőtt csak gyerekruhákkal nyitottuk meg az üzletet. Aztán ahogy szépen teltek a hónapok, egyre több édesanya és nő jött be, hogy ez vagy az miért nincsen az ő méretében is. Magukra erőltették a legnagyobb gyerekruhát több-kevesebb sikerrel. Mivel az igény megmutatkozott, ezért elkezdtünk női ruhákat is készíteni, amely most már sikeresebb, mint a gyerekruhavonal.

Én magam is azt hittem volna, hogy egy anya előbb veszi meg a gyerekének a minőséget, de nem. Sokkal hamarabb megvesz magának bármit, mint a gyereknek, aki összekoszolja, kinövi.

Természetesen vannak olyan vevők is – nem is kevesen –, akik elkezdtek egyre jobban odafigyelni, mit viseljen a gyerek. Ráadásul egyre több az olyan kisgyerek, akinek valamilyen bőrbetegsége, érzékenysége van, így a szülők is egyre gyakrabban választanak organikus anyagokat. A Kamorka ruhák ráadásul rendkívül jó minőségűek, így a kedvenc darabok továbbörökíthetők, amely fenntarthatósági szempontból sem mellékes.

Mindig is távol állt tőle a divat

Amikor valaki divattervezőnek készül Magyarországon, gyakran javasolják neki, hogy ne gyerekruhavonalon induljon el, vagy kezdjen mellette női ruhákat is gyártani, mert annak van piaca. Azt nem tudom, Klaudia megkapta-e ezt a tanácsot, de mintha nem is számítana.

Kamorka interjú Holy Duck blog viszlatfastfashion (3)
Fotó: Mészáros Virág

„Számomra egyértelmű volt, hogy gyerekruhákat tervezek, mert nagyon szeretem a gyerekeket, ilyen egyszerű. 17 éves korom óta az anyaságra készülök, mesekönyvgyűjtő vagyok, mindig is érdekelt, hogy a saját gyerekemnek mit tudok majd továbbadni. Az pedig csak egy plusz volt, hogy akkor készüljenek olyan anyagból, ami jó a bőrnek” – mondja a divattervező, akitől saját bevallása szerint a divat mindig is távol állt.

„Elsősorban mintát tervezni, festeni, rajzolni szeretek, és számomra csak egy plusz izgalom, hogyan tudom egy másik anyagra átvinni, egy másik textúrával játszani. Tervezéskor tudatosan nem nézek másokat, mert tudom, hogy nagyon könnyen befolyásolna.

Nem mondom, hogy nem hat rám a világ, de a divatvilág nem motivál, szeretek saját burkot teremteni.

Köszönöm, hogy támogatod a munkámat a Patreonon!

Ha tetszett a cikk, tanultál belőle, vagy egyszerűen csak jó volt olvasni, és szívesen támogatnál abban, hogy hasonló cikkek szülessenek, támogasd a munkámat a Patreonon. Miért indítottam Patreont? Erről itt olvashatsz bővebben >>>

(Visited 1 024 times, 1 visits today)