Humor, szeretet, állatok, sport, zöldség, csokoládé, otthon. Alázat a munkában. Wágner Rózsát akkor ismertem meg, amikor a VOUS csapatához csatlakozott újságíróként. Később inkább a fenntartható divat miatt cseteltünk többször, aktív tagja a Nem vásárolok ruhát Facebook-csoportnak is. Így jutottunk el addig a történetig, amelyet ma ő mesél el nektek egy vendégposztban. Én pedig arra gondolok, hogy ez soha nem derült volna ki, ha nem kezdünk el „csak” ruhákról beszélni. A következő mondattól Wágner Rózsa írását olvashatjátok.
A mese véget ér a boldog egymásra találással, ezért nem tudjuk, Hamupipőke valójában hogyan érzi magát a vagyontárgyak értékével mérő és csili-vili ruhák tömkelegét rabszolgákkal varrató „úri” világban. Hogy a hányattatott fiatalkor után marad-e lelki ereje továbbra is a belső értékek alapján rangsorolni az őt körülvevőket. Nincs könnyű dolga.
Ha valaki az egyszerűséghez szokott, hogy „nem a ruha teszi az embert”, akkor ezen értékrend szerint éli a mindennapjait és számára ez válik normálissá. Ahogy tágul a látókörünk, eldönthetjük, hogy elindulunk-e a gyerekkorban kapott normáktól számított másik irányba.
Hogy lecseréljük-e a márkátlan ruhákat márkásra és komolyan elhisszük, hogy ha 20 helyett 100 ruhadarabunk van, attól más emberek leszünk.
Különbek? Hogy a ruháink által beilleszkedhetünk-e olyan körökbe, ahol nincs rutinunk? Elfogadnak minket ott, ahol tényleg csak a külsőségek számítanak? És hogyan hat ez a lelkünkre? Csak elhatározás kérdése, és a hamis társaságokban is maradhatunk önmagunk? És szeretnénk-e egy ilyen társasághoz tartozni valójában? Ha ismerjük magunkat, tisztában vagyunk a saját értékrendünkkel, válaszolni tudunk a kérdésekre.
Gyerekkoromban takarékosságra és tudatosságra neveltek a szüleim. Nem a környezetünk védelmének nevében viseltem a régi pulóvert azután is, hogy már kinőttem. Hordható volt még attól, hogy karközépig ért. (A rózsás mintájáról nem is beszélve…) Vigyáztam rá, és lyuk nélkül ma már trendi is lenne a kétharmados ujjú pulcsi. A lényeg, hogy nem jelentkezett reggelente a „mit vegyek fel ma az iskolába” problémakör. Az érettségi után munka mellett végeztem az iskoláimat, a fizetésemet ekkor már saját döntésből nem szórtam mindenféle felesleges darabokra.
Azaz tudatosan ekkortól figyelek arra, hogy mennyit költök ruházkodásra. Első körben a szezonvégi akciókban vásároltam, ezt követték a second hand boltok, ahol igazi kincseket lehet találni jutányos áron. Néhány éve azonban a turikba sem megyek be, mert úgy gondolom, hogy elegendő ruhám van. Ha mégis beszereznék egy-egy darabot, a müncheni garázsvásárokon szívesen szétnézek.
Az utóbbi években nagyon keveset vásároltam, a trendek pedig régen sem érdekeltek. Az igazat megvallva, a portyák sem hiányoznak.
Öko, eco, euró
Megőrizhetjük „öko” és „eco” énünket, ha jön a lehetőség? Lehetőség arra, hogy sokat költsünk, számtalan ruhánk legyen? 5 évvel ezelőtt találkoztam egy pasival, aki addigi tapasztalataival az eurójára alapozta volna a kapcsolatot. Már az első randira is az egyik kedvenc turis kardigánomban mentem, önmagamat adtam. Nincs ráírva, hol vásároltam, de láthatóan nem Chanel. Belecsöppentem a német VIP körbe, annak is a krémjébe. Megismerve a baráti kört, bizony, egyedül voltam a turikincsemmel. Büszkén. Azt gondoltam, „milyen hülyék, ezer eurókat költenek egy-egy darabra, ami rajtuk van”.
Velük beszélgetve kiderült számomra, hogy a ruháik tükrözik a személyiségüket. Kerestem, hogy melyikük értékes ember a szó hétköznapi értelmében, ki támogat állatmenhelyt vagy érzi úgy, hogy nemes küldetése van a Földön. De ilyen dolgok nem foglalkoztatták őket. Táskáik Lajos vagy más, számomra ismeretlen márkák, unalmukban az embertársaikon köszörülték a nyelvüket.
Súgtak nekem is, hogy ha az „Ő” barátnője vagyok, öltözködjem drágább ruhákba, megkívánja a környezet, a társaság. Hűen magamhoz be sem mentem a nagy divatházak boltjaiba, a korlátlan költési lehetőségem ellenére sem. Egyszerűen nem tetszett a szabás, és nem volt szükségem még egy ruhára. Elégedett voltam a tükörképemmel, a rajtam lévő ruházattal. Luxusház házvezetőnővel, limuzin és sofőr, utazás első osztályon, ahol ágyban alhattam a repülőgépen. A turikincs darabjaim évszaknak megfelelően jöttek velem. Meg akartak változtatni, de nem tudtak.
Ehelyett sokat tanultam magamról és azokról a felszínes körökről, ahová nem szeretnék tartozni.
Külcsín helyett belbecs
Hamupipőkéről nekem először a kedves arca jut eszembe, és csak utána sejlik fel a kép kopott ruhájáról. Azaz – a mese egyik üzenetének értelmezve – a belső tulajdonságai nagyobb hatást gyakorolnak rám, mint a gardróbszobája lakóinak száma. Mindenki megnézte a mesét, de hányan gondolják át? Egyes körök nem fognak túllépni a külsőségek ingoványán. De naivság azt gondolni, hogy ne a ruha legyen a legmeghatározóbb? Elegendő lehetne a saját stílusnak megfelelő öltözet, a tiszta ruházat, az ápoltság?
Örülök, hogy részese lehettem. Szerettem a kanadai birtok tavában lakó hódokat lesni hajnalban, hogy csütörtökön eldönthettem, a mallorcai házban töltjük a hétvégét és megoldandó feladat volt, hogy a hűtőben az étel is elférjen a Dom Perignon palackok mellett. Tudom, az emberek szeretetnyelve különbözik, de untam, hogy a reptérre mindig a sofőr jön értem, mert nekem az idő együtt töltése jelenti az igazi törődést.
Büszke vagyok magamra, hogy a tükörbe nézve önként a mosolyomat választottam.
2018.07.05. at 21:25
Zseniális vagy Rózsa, a szívemből szóltál! Szívből kívánom, hogy az életed minden napja mosolygós legyen.
2019.01.21. at 14:16
Kedves Gréta! Nagyon kedves vagy, köszönöm! Neked is mosolygós napokat kívánok 🙂