Amióta végigcsináltam az „Egy évig nem vásárolok”-kihívást, sok különböző reakciót kapok ezzel kapcsolatban. A legmeglepőbb e-mailben érkezett néhány hete. Annyira őszinte volt a levél, hogy felvettem a kapcsolatot Herendi Katával, a Pszichoforyou főszerkesztő-helyettesével, hogy legyen pszichológus szakértője a kényszeres vásárlás témának. Az olvasóm ugyanis erről írt, és azt feltételezem, hogy sokakat érinthet a témafelvetés és a válasz is.

„Talán vannak mások is, akik irigykedve olvassák a te és a követőid sikereit, miközben örülnek neki, ha egy napot kibírnak anélkül, hogy valami felesleges kacatot vettek volna” – kezdi a levelét Dalma. A nevét a kérésére megváltoztattam.

Akkor vége a világnak

„A környezetvédelem mindig fontos volt számomra, de soha nem hoztam kapcsolatba a divatiparral. Csak mióta a blogod olvasom tudok és értek meg olyan dolgokat, amiket azelőtt nem. Már az egyetem alatt is szívesen vásárolgattam, leginkább olcsó bizsukat, turikincseket. A kapszulagardrób fogalma persze nem volt új nekem, a blogod előtt is nagyon érdekelt a téma, és próbáltam kialakítani a sajátomat. Mondanom sem kell, sikertelenül. A terhességem alatt például 6 (!) zsáknyi ruhát raktam ki a szekrényemből, mondván, minimalista leszek (nem lettem, mily´ meglepő…). És bár mindenem megvan (tényleg mindenem!), mégis

folyamatosan azt éreztem, hogy ha ezt a cuki felsőt vagy azt a különleges szabású szoknyát nem vehetem meg, akkor vége a világnak.”

Dalma annyit oszt még meg a levelében, hogy évek óta külföldön él, ahol az online vásárlás sokkal elterjedtebb, mint nálunk, Magyarországon. Bármit megvásárolhat úgy is, hogy csak utólag fizet, ha tényleg megtartja a rendelést. A postaköltség fogalma szinte ismeretlen, bármi megvásárolható a fotelből. Bármi. „Ja, persze nem rendelhetsz meg egy 5 eurós pólót csak úgy magában, hiszen limit van sok helyen. Ha meg mondjuk az Amazonról vásárolsz, akkor addig keresgetsz, amíg összejön a 29 eurónyi rendelés, nehogy már veled fizettessék ki azt a 3 euró postaköltséget” – vázolja a helyzetet.

Fotó: Unsplash

Webshopkban keresett kielégülés

Nem csoda, ha Dalma néhány év alatt rászokott az online vásárlásra. Plázázni sosem szeretett, mert utálja a tömeget, a hangos zenét, de az internettel kinyílt számára a világ és benne a világ összes plázájának ajtaja.

„Esténként, mikor alszik a gyerek, a férjem meg a következő napjára készül, pörgetem végig a különbözö online webshopokat és keresem a kielégülést: Esprit, S.Oliver, GAP, Pepe Jeans… Olyan oldalak, olyan ruhamárkák, amelyeket otthon tiniként és később egyetemistaként csak a turiban láttam és engedhettem meg magamnak, most meg szinte semmibe se kerül… Hozzá kell tennem, hogy nekem azért nagy szerencsém van. Megvolt rá a lehetőség, hogy egyetemre menjek, olyan szakot végezzek, amivel később biztos állást, jó fizetéssel kapok. Ennek köszönhető, hogy az itteni átlagfizetés kétszeresét keresem, és így persze nem olyan feltűnő, hogy mennyit pénzt költök el kacatokra.”

Dalma meg is írja az összeget, és arra kér, ne számoljam át forintba. Én azért megtettem: havonta minimum 35–45 ezer forintot költ.

„Januárban leadtam egy utolsó utáni rendelést… majd még hármat”

A kihívásomat látva ő is eldöntötte, hogy nem vásárol egy évig. A legideálisabb időpontot szemelte ki, otthon volt a kisbabájával, ruhája pedig a hat zsák kipakolása után is „annyi volt, mint a szemét”.

„Már itt rájöhettem volna, hogy valami nincs rendben. Bár szinte sehová sem mentem, így is minden héten rendeltem magamnak valamit. Pedig nem volt szülés utáni depresszióm, nem hanyagolt el életem társa, mégis mindig volt valami kifogás, valamilyen alkalom vagy csak egy különleges akció. Időközben visszamentem dolgozni, és azt hiszem, még többet költök ruhákra, cipőkre, egyéb értelmetlen kacatokra. Az újévi fogadalmam az volt, hogy nyárig semmit nem veszek, így decemberben még jól bevásároltam: 70 eurós táska, egy új sál, 4 vagy 5 új pulcsi, új farmer, 80 euró pizsamára… Aztán januárban leadtam egy utolsó utáni rendelést… majd még hármat. Pénteken rendeltem magamnak 6 pólót.

Megfogadtam, hogy akkor most egy darabig ezután semmit se. Aztán szombaton rendeltem magamnak egy másik webshopból még egy blúzt plusz még egy cuki feliratos felsőt. Majd végigbőgtem az éjszakát.

A férjem halálra rémült, próbált nyugtatni, hogy nem vagyok beteg. Azt mondta, olyan jól keresek, nincs azzal semmi baj, ha ezt vagy azt megengedek magamnak. Az ő családjában vannak olyan nők, akik szerinte havi 500 eurót is kiadnak ruhákra…”

Fotó: Unsplash

Új cél: találni egy pszichológust

Dalma azért nem a kényszeres vásárlás iskolapéldája, nincs adóssága, remek és biztos családja van, imádja a munkáját, vannak barátai, hobbija. „De azért az mégis megrémít, mikor a reggeli megbeszélésen azon gondolkodom, hogy vegyek-e magamnak hercegnős zoknit. Utálom ezt az egészet, utálom látni hónap végén a fölösleges kiadások listáját, utálom az új ruhák próbálgatását, utálom megtartani őket, de még jobban utálom visszavinni őket. Mi lesz velem 10-20 év múlva? Mit teszek a környezetemmel? Pontosan tudom, hogy az a pénz, amit elszórok, sokkal jobb helyekre is mehetne… Szóval az új célom, hogy találjak egy jó pszichológust és hogy kibírjam vásárlás nélkül a következő szombatig…”

Mit mond a pszichológus?

Dalma levelét – természetesen az engedélyével – megmutattam Herendi Katának, a Pszichoforyou főszerkesztő-helyettesének. A témával kapcsolatban feltettem neki néhány kérdést is.

Mit nevezünk kényszeres vásárlásnak, és miről ismerjük fel?

A kényszeres vásárlás lényege nagyjából az, hogy újra és újra ellenállhatatlan vásárlási vágyat érzünk, és sokszor a következményekre való tekintet nélkül (túl)költekezünk. Ilyenkor nem az adott termék, hanem maga a vásárlás a cél, ami egyfajta megküzdési stratégiává válik, amivel a szorongást, nehéz érzéseket, feszültséget szeretnénk csökkenteni.

Sok kényszeres vásárló számol be arról, hogy nem is használja, sőt, nem ritkán ki sem csomagolja azt, amit beszerzett vagy megrendelt; ez jól mutatja, hogy csak a vásárlás a fontos, nem a tárgya.

Herendi Kata egy kerekasztalbeszélgetésen (Fotó: Mészáros Virág)

A kényszeres vásárlás általában az érintettnek tűnik fel, vagy inkább a környezetének?

Mint a viselkedési függőségek (amik közé tartozik) többsége, a kényszeres vásárlás is nagyon sokáig észrevétlen maradhat mind az érintett, mind a környezete számára. A legtöbb esetre olyankor derül fény, amikor a túlzott költekezés anyagi problémákat von maga után, és valaki komolyabb adósságot halmoz fel. De intő jel lehet már az is, ha az öncélú vásárlás kezd háttérbe szorítani más, fontosabb dolgokat. Például ha munkaidőben is a webshopokban kutakodunk, vagy ha a kényszeres vásárlás miatt nem jut időnk, pénzünk más, számunkra korábban fontos tevékenységekre.

Van arról tapasztalatod, miért alakul ki ez a függőség?

A kialakulásában többféle tényező is szerepet játszhat; ha csak a személyiségbeli jellegzetességeket nézzük, előfordul, hogy más pszichés zavar is meghúzódik a háttérben, például szorongásos, bipoláris vagy impulzuskontroll-zavar. De nem elhanyagolható a korai tapasztalatok szerepe sem. Az, hogy mennyire volt jellemző a gyerekkorunk során, hogy tárgyakkal jutalmaztak minket a jó teljesítményért cserébe. Ha igen, felnőttként mi is érezhetjük a késztetést egy hasonló minta követésére, csak most már önmagunkat jutalmazva.

És persze nem szabad figyelmen kívül hagyni a fogyasztói társadalomból tömegesen érkező üzeneteket sem. Ezek mind-mind a szerzésre, az újdonság keresésére, a (nem ritkán) elérhetetlen ideálok hajszolására sarkallnak minket.

Mindenképp érdemes pszichológust keresni, vagy le lehet szokni róla? Illetve ha le lehet szokni róla, akkor nem félő, hogy helyettesíthető mással?

Mindenképpen érdemes pszichológust keresni, ha felmerül a gyanúja, hogy hajlamosak vagyunk a kényszeres vásárlásra. Nagyon összetett problémáról van szó, ahogy a fentiekből is látszik, és fontos szakember segítségével feltérképezni, mi áll pontosan a háttérben. Mi az, amire a kényszeres vásárlás a „válasz” számunkra? Az esetek többségében jelen van egy nagyon erős bűntudat, szorongás, csökkent önértékelés, különösen a vásárlást követően. Nem ritka, hogy ezen újabb költekezéssel próbálnak enyhíteni az érintettek. Ennek az „ördögi körnek” a megtörésében is fontos a szakember segítsége.

A „Nem vásárolok minimum két hónapig” Facebook-csoportomban felmerült, hogy a nem vásárlás sem jó megoldás, mert az is addikció. Én a csoporttal inkább azt hirdetem, hogy a nem vásárlás segíthet a lassulásban. Lehet ez két hónap vagy egy év – mindenki maga érzi. Szerinted van veszélye annak, hogy valaki a nem vásárlásba menekül, és az lesz a viselkedési addikciója?

Ez nagyban függ attól, eredetileg mi állt a háttérben, milyen belső feszültséget igyekeztünk a kényszeres vásárlással feloldani. Ismétlem magam, tudom, de ezért fontos minél hamarabb szakemberhez fordulni, hogy ez kiderülhessen. Önmagában is bármilyen tevékenységben benne rejtőzhet a függőség veszélye (elég csak az internetre, a számítógép-használatra gondolni), de az már a mi egyéni mintáinkon múlik, mi harapódzik el olyan mértékben, hogy az már rontja az életminőségünket.

Honnan derül ki számunkra is, hogy Dalma története egy valószínűsíthetően pozitív kimenetelű történet lesz?

Nagyon jó, ha kialakul egyfajta belátásunk a problémával kapcsolatban. Ha például felismerjük azt, hogy a vásárlás túlzottan nagy szerepet tölt be az életünkben, még akár azelőtt, hogy objektív mércével is túl sokat kezdenénk költeni. A túlköltekezés mellett sokan észreveszik magukon azt is, hogy hajlamosak egy-egy negatív esemény, kudarc okozta rossz érzést vásárlással enyhíteni: ez is fontos „nyom” lehet, hogy elindulhassunk a gyógyulás felé. A legjobb az, ha nyitottak vagyunk arra, hogy segítséget kérjünk, mert a teljes absztinencia (akár egy egyéves nem vásárolunk-projekt) lehet, hogy csak tüneti szinten jelent megoldást, viszont bőven marad még mellette olyasmi, amin érdemes dolgoznunk.

Herendi Katával arról is beszélgettünk, hogy Dalma ugyan nem veszi észre, hogy márkásabb darabokra költött, de a kényszeres vásárlás ugyanúgy működik alacsonyabb kereset esetében is, csak akkor az olcsó (leértékelt) fast fashion termékeket vagy a kilós turkálóban fellelhető holmikat kezdjük el halmozni. Filléres csecsebecsék, kétszáz forintos övek, háromszázas blúzok kúsznak a gardróbunkba – szinte észrevétlenül.