Sok-sok év után ez lesz az első nyaram, hogy visszaveszek a tempóból, és ha minden jól megy, akkor néhány nap belföldi nyaralás is belefér. A mai világban én számítok csodabogárnak, hiszen az utazás lehetősége adott, ráadásul egyre messzebb mehetünk egyre gyorsabban és olcsóbban. Utazni jó! De mi a helyzet a tömegturizmussal?

„Egyre többet hallunk arról is, hogy az utazásnak nem csak szemléletformáló, áldásos hatásai vannak. Épp ellenkezőleg, a tömegturizmus rengeteg környezeti és társadalmi problémát okoz” – írja Dóri és Edvárd, akik házaspárként a Talpalatnyi történetek blog szerzői. Szívesen kelnek útra, de igyekeznek átgondoltan, a legkisebb környezeti kárt okozva tenni mindezt.

Kényes téma

Nagyon kényes téma az utazás, nyaralás, hiszen, ha egyéni környezeti terhelésünket szeretnénk csökkenteni, akkor egyszerűen azt mondhatnánk, hogy

a legjobb, ha nem utazunk vagy csak olyan helyre megyünk, ahova gyalog eljuthatunk. Ezzel ennek a cikknek itt vége is lehetne.

Mégis vágyunk arra, hogy lássunk, ízleljünk, érezzünk a saját bőrünkön tapasztaljuk meg milyen az, ha egy másik kultúrába látogatunk.

Egy nyaralás során hajlamosak vagyunk magunkat elengedni, még akkor is ha az év többi részében nagyon környezettudatosan vezetjük háztartásunkat, hiszen végre, két hétre semmi mással nem szeretnénk foglalkozni, mint hogy kipihenjük az év fáradalmait.

Ezért összegyűjtöttünk pár egyszerű tippet, ami abban segít, hogy idén úgy lássunk világot, nyaraljunk, pihenjünk felhőtlenül, hogy közben a bolygót se zsákmányoljuk ki.

Ha tudni szeretnétek,

  • hova és mivel utazzunk,
  • hol szálljunk meg,
  • hogyan pakoljunk,
  • mit vigyünk magunkkal,
  • mit (ne) vásároljunk,
  • milyen programokra (ne) fizessünk be,

akkor olvassátok el Dóri és Edvárd posztját a Talpalatnyi történetek blogon, Zöld tanácsok összefogás

A Zöld tanácsok összefogás szereplői

Ez a #rajtamismúlik sorozat második része, amelyben az utazással, kirándulással kapcsolatos tippeket, tanácsokat gyűjtöttük össze.

Az első rész a ruházkodásról szól,