„Segíts az embereknek és a bolygónknak – mondj nemet 30 napig az új ruhákra!” Ezzel a jelmondattal hirdette meg a használt ruha szeptembert az Oxfam. A brit nonprofit szervezet célja, hogy rávilágítson a divatipar jelenlegi működésének környezetterhelő és kizsákmányoló mivoltára. Ennek apropóján gyűjtöttem össze – a ti segítségetekkel – Magyarország legjobb használtruha-lelőhelyeit.

Több mint tíz éve Budapesten élek, ezért a fővárosi, illetve a főváros környékén üzemelő használtruha-lelőhelyekre van nagyobb rálátásom. Korábban készítettem egy összeállítást, amelyben ezeket gyűjtöttem össze, ha Budapesten élsz, ez hasznos lista lesz számodra.

A Budapesten kívüli lelőhelyeket ti, a blog olvasói javasoltátok. Egyik helyen sem voltam, de bármilyen visszajelzést szívesen fogadok róluk. Illetve szívesen veszek fel új helyeket a listára – e-mailben tegyetek ajánlást: info@holyduck.hu

Lássuk a legjobb használtruha-lelőhelyeket Magyarországon!

Debrecen – Pince turi

Többen is írtátok a Pince turit, így biztosan olyan hely, ahol érdemes turkálni, ha Debrecenben járunk. A használtruha-üzlet egy pincehelyiségben található a Böszörményi úton. A ruhák mellett cipők és egyéb kiegészítők is kaphatók.

Ide kattintva egy nagyon összeszedett debreceni turikörképet találtok.

Győr – Túrhatod Használtruha Üzlet

A ruha második esélye – hirdeti a győri üzlet szlogenje. A boltot 2018 márciusában nyitották a Zöld utcában (mennyire szép is ez!). Klasszikus fast fashion ruhadarabokat és kiegészítőket találunk – egyaránt kaphatók női, férfi- és gyerekruhák is. „Az üzletünkbe került ruhákat mi magunk válogatjuk át és célunk, hogy a vállfáinkon minőségi és a mai trendeknek megfelelő ruhák kapjanak helyet” – írják a bemutatkozásukban.

Miskolc – Vállfa Outlet

A Vállfa egy olyan ruhaoutlet, ahol ti is eladhatjátok a megunt, de jó állapotú ruháitokat. Az outletrészlegen utolsó darabokat árulnak elérhető áron, a használtruha-részleg pedig tele van „megunt, kinőtt, kifogyott, elhamarkodott, nem színem, nem szabásom, ajándékba kaptam ruhákkal”. Ezeket adják el helyetted, és el is árulják, miért jó ez nektek. „Nem kell az interneten árulni, csomagolni, visszautalni, őrült nőkkel alkudozni, egyszóval kikészülni egy ruha miatt.” A Facebook-oldalt itt találjátok!

Nagykanizsa – Kanizsa Használtruha Áruház

2004-ben nyitott a Kanizsa Használtruha Áruház, amely naponta megújuló árukészlettel vár mindenkit. A termékek Nyugat-Európából érkeznek, a ruhákon és kiegészítőkön kívül játékokat, angol nyelvű könyveket, lakástextileket is árulnak.

https://www.facebook.com/kanizsahasznaltruha/
https://www.kanizsahasznaltruha.hu/

Nádudvar – Eri boltja

„A stílusosság nem a logóktól vagy az ártól függ. Viselhet valaki egy Gucci tangapapucsot és hiheti azt, hogy az ára miatt nagyon stílusos… de attól még mindig egy tangapapucs van a lábán” – írja a bolt névjegyében Boros Erika, aki Eri boltját vezeti. Válogatott használt ruhát vásárolhat itt, aki betér.

Szeged – Rongyász

Sőt, nemcsak Szegeden, hanem Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán, Baján és Kiskőrösön is megtaláljátok a Rongyászt, amely 2006 óta foglalkozik angol használt ruhák értékesítésével. A céljuk, hogy náluk a vásárlás élmény legyen, az üzletekben gyereksarok található, az árukészlet hetente frissül.

Szentes – Nívó

„A legjobb ruhabolt Szentesen. Ahányszor itt járok, mindig találok rengeteg szuper ruhát, jó áron. Abszolút kedvenc üzlet, kedves kiszolgálással” – olvasható a vélemények között a Nívó Facebook-oldalán, ahol az üzlet 4.9-es értékelésen áll.

Szentes – Rongybikák Rongyoldája

Szentesről két ajánlás is érkezett, a Rongybikák Rongyoldája a fotók alapján teljesen más hangulatú, mint a Nívó, de az értékelésük ugyanolyan. Ha arra jártok, küldjetek véleményt róluk!

Törökbálint – Potom Panna

Angol minőségi használt ruha kapható a Potom Panna nevű törökbálinti üzletben. Jó rucik, jó áron, és még üzemel! (Lásd a kommenteket!)

Kimaradt egy minőségi ruhákat áruló vintage üzlet, egy kiváló használtruha-bolt? Kommentelj vagy írj e-mailt, és bővítem a listát!

Mi lesz a használt ruha szeptember után?

A használt ruha szeptember – a műanyagmentes júliushoz hasonlóan – azért indult, hogy felhívja a figyelmet egy problémára, és alternatív megoldást kínáljon. Ez esetben a cél, hogy ha új ruhát szeretnétek vásárolni, előbb gondoljátok át:

  • nincs-e már hasonló a szekrényetekben,
  • be tudjátok-e szerezni másodkézből,
  • meg tudjátok-e varrni,
  • meg tudjátok-e varratni.

Majd ha egyik opció sem működik, akkor vegyétek meg újonnan.

(Visited 8 835 times, 1 visits today)