Nemrég levelet írt a blog egyik régi olvasója: „Idén csak turibol vásároltam magamnak és a kisfiamnak is, és feltűnt valami, ami egy kicsit aggaszt. A ruhák fura szaga. Nekem sokszor egy mosas után is érződik. Ez valami fertőtlenítő szer? Hogyan lehet kimosni?” Mivel a használt ruha szeptember kampány miatt valószínűleg többen is a turkálók felé veszik az irányt, választ kerestem a kérdésre – a segítségetekkel.
Miért vásároljatok használt ruhát?
A #SecondHandSeptember a műanyagmentes júliushoz hasonlóan egy figyelemfelkeltő kampány, amelyet az Oxfam nonprofit szervezet indított. Adataik szerint az Egyesült Királyságban hetente 11 millió ruhadarab kerül a szeméttelepekre. A ruhaipar a túltermelés és a túlfogyasztás miatt az egyik legkörnyezetszennyezőbb iparág jelenleg, ezért az Oxfam arra biztat mindenkit, hogy szeptemberben új ruhák vásárlása helyett inkább szerezzük be a ruháinkat másodkézből.
Természetesen nem kötelező használt ruhát venni szeptemberben, ha nincs szükségetek semmire. Akkor sem lesz újdonság a kihívás, ha évek óta használtruha-üzletben vásároltok.
A kampány inkább azokat célozza meg, akik most hallanak először a ruhaipar okozta környezeti problémákról, és szeretnének változtatni.
Mi az a jellegzetes turiszag, amelyet sokan viszont éreztek?
Be kell vallanom, én egy ideje nem érzem a turiszagot a használt ruhákon. Persze, ez lelőhelytől is függ, lehet, én nem járok már eleget a klasszikus turikba. Budapesten és környékén ugyanis számtalan lehetőség van arra, hogy másodkézből szerezzük be a leendő kedvenceinket.
Léteznek olyan helyek, ahol tulajdonos által válogatott second hand és a korábban nagy becsben tartott, pre-loved darabokat vasalva, illatosan találjátok a vállfákon. Ezek a helyek általában a környékről gyűjtik be a ruhákat, így ezek ökológiai lábnyoma is jóval alacsonyabb, mint az Egyesült Királyságból érkező bálás ruhának.
A klasszikus turikba érkező ruhadarabokat általában különböző szerekkel fertőtlenítik – ez okozza a ruhák jellegzetes szagát.
Én nagyon szeretem a vintage butikokat, amelyek közül több inkább a turistákra specializálódott, de van több olyan is, amelyben igazi kedvencekre bukkantam elérhető áron. És vannak bizony olyan lelőhelyek is a városban, amelyeket viszont pont a régi ruhák szaga miatt csak a megrögzött kincskeresőknek ajánlok. Többnyire pincehelyiségekben megbújó vintage üzletekről van szó, amelyek sokszor levegőtlenek, sötétek, viszont elképesztő holmikat rejtenek.
Hogyan lehet eltávolítani a klasszikus turiszagot?
Azért, mert én már alig érzem, a probléma adott. Többen is írtátok az Instagramon, hogy érzitek azt a bizonyos turiszagot. A következő tippeket tőletek kaptam, ezúton is köszönöm az együttműködést és a segítséget!
„Sanytol mosószer – nem öko, de minden szagot kiszed.”
„Folttisztító sós vízben áztatás – szagtalanít, fertőtlenít.”
„Szódabikarbónás áztatás, utána mosódió és mosószóda, mosóparfüm bevált.”
„Nekem általában két mosás kell, hogy eltűnjön a szag. Mosószappan + mosószódás házi por + ecetes öblítés.”
„Ecetet kell adni a mosáshoz, és egy hosszú programra tenni.”
„Szerintem nemcsak mosni érdemes, hanem gőzzel átvasalni is. Az fertőtlenít.”
A legtöbben egyébként azt írtátok, hogy egy-két mosás után eltűnik a ruhából a fertőtlenítőszer szaga. Egyetlenegy szomorú történetet kaptam csak:
„Volt egy nadrágom, amiből századik mosás után sem jött ki a szag. Inkább továbbadtam rajta.”
#SecondHandSeptember egész évben
Használt ruhát vásárolni környezettudatos megoldás, de ne feledjétek, hogy csak akkor, ha nem kezdtek el túlhalmozni, és tudatosak maradtok a turikban, second hand üzletekben és vintage shopokban is. Magam részéről egész évben tartom a kihívást, de néha vásárolok magyar alkotóktól is.
Ha tudni szeretnétek, mi történik a használt ruháitokkal, nézzétek meg az Unravel című dokumentumfilmet, amellyel ebben a korábbi cikkben foglalkoztam. A jó minőségű ruháitokat ti is továbbadhatjátok adományboltba. Az adományozás nagyon nehéz kérdés, amelyet egyelőre csak érintettem a blogon, de biztosan lesz szó róla a jövőben.
Ha van bármilyen tapasztalatotok a használt ruha szeptember kapcsán, osszátok meg velem kommentben!
Vélemény, hozzászólás?