Évrendezés, évtervezés, újévi fogadalom – nálam ez a január eleji program évek óta. Az újévi fogadalom esetében régóta azt gondolom, hogy a lényeg maga az út, hogy lépésről lépésre haladjak valami felé. Hogy aztán azt elérem, vagy sem, vagy valahova teljesen másfele indulok ennek kapcsán, már teljesen mindegy. A lényeg a változásban, a szokásaim átalakításában van.

Újévi fogadalom: miért bukunk el rövid idő után?

Szerintem kevesen vannak, akik képesek egyik pillanatról a másikra változtatni a szokásaikon: hirtelen leszokni a dohányzásról, egyik napról a másikra rendszeresen mozogni, egészségesen étkezni, vagy egyáltalán nem vásárolni. Léteznek, akiknek ez megy, de sokkal többen vagyunk, akiknek nem.

A legtöbb esetben az életmódváltás egy folyamat. Az a lényege, hogy változtatunk a szokásainkon, amelyek megszokásokon alapulnak. A megszokások abban segítenek, hogy könnyebb dolgunk legyen az életben nap mint nap. Ugyanis az állandó figyelem, a folyamatos döntési helyzet fárasztó, az agyunk folyamatosan dolgozik, ami tényleg megterhelő egy idő után.

Erre az Egy évig nem vásárolok ruhát kihívás után döbbentem rá. Sokkal könnyebb volt egyáltalán nem vásárolni, mint tudatosan ruhát vásárolni. Komolyan rosszul éreztem magam döntési helyzetben, hogy biztosan megvegyem-e az adott ruhadarabot.

Valóban az a legkörnyezettudatosabb, legetikusabb és az igényeimnek is minden szempontból megfelelő darab? Mi van, ha csalódok? Mi van, ha nem a legjobb döntést hozom? Egyáltalán mi a legjobb döntés? Biztosan az, amit én gondolok?

Aztán egy idő után én is rájöttem arra, amiről a szakértők is beszélnek: a legfenntarthatóbb ruhadarab az, amelyik el sem készült. Ruha nélkül azonban nem járhatunk, a lényeg, hogy válasszunk a lehetőségeink és igényeink szerint tudatosan, válasszuk a nekünk legjobb darabot, és viseljük minél tovább és vigyázzunk rá.

Egyszerűen lebeszéltem magam arról, hogy azon görcsöljek, a legjobb döntést hozzam. Úgysem fogom tudni, melyik az, hiszen maguk a fenntarthatósággal foglalkozó szakemberek sem tudnak pontos recepteket adni. A fenntartható divat ennél sokkal komplexebb, ahogy ebben a cikkben is írom.

Ha szeretnétek idén tudatosabban ruhát vásárolni vagy fenntarthatóbb ruhatárat kialakítani, a hirtelen történő változtatás helyett a fokozatosságot javaslom. A következő ötletek segíthetnek ebben. Mindegyikről volt már volt szó itt a blogon az elmúlt években, és akár újévi fogadalomként is megállják a helyüket.

9 újévi fogadalom a fenntartható divattal kapcsolatban

Ha úgy döntöttetek, idén szeretnétek fenntarthatóbb ruhatárat, változtassátok meg a szokásaitokat. Ehhez időre, emlékeztetőkre, odafigyelésre van szükség, ami tényleg fárasztó lehet. Ha kell, használjatok szokáskövető alkalmazásokat, vagy vezessetek naplót. Ha pedig véletlenül valami nem úgy sikerül, ahogyan elterveztétek, ne legyetek mérgesek magatokra, ne csüggedjetek el.

Pont a motiváltság a lényeg, hiszen a lelkesedésetek átragadhat másokra is, így a környezetetekben is lehetnek olyanok, akik felfigyelnek a fenntartható divat témájára a ti újévi fogadalmatok által.

Szóval csak szépen, előre, lépésről lépésre!

1. Ruhavásárlás előtt mindig megkérdezem magamtól: „Viselném az adott ruhadarabot legalább harmincszor?”

Az elmúlt években rengeteg üzenetet kaptam, így nagyon is jól tudom, hogy a harmincas szabály sokaknak segített tudatosabban ruhát vásárolni. Sokszor éri az a kritika, hogy a harminc túl alacsony szám, miért nem hatvan vagy száz? Szerintem a titok abban rejlik, hogy vásárlás előtt egy pillanatra megálltok, elgondolkoztok, megfékezitek az impulzusvásárlást.

2. Idén új ruha vásárlása előtt kölcsönkérek, ruhacserézek

Az elérhető statisztikák szerint évente 80–150 milliárd új ruhadarabot gyártanak. Bármelyik számot nézzük is, ez óriási mennyiség. Abban minden fenntarthatósággal foglalkozó szakember egyetért, hogy a túltermelés és a túlfogyasztás hatalmas probléma. Éppen ezért sokkal fenntarthatóbbá tehetitek a szokásaitokat, ha új ruha vásárlása helyett alternatív utakon jártok.

Mielőtt elmennétek valamilyen üzletbe, mert új ruhára van szükségetek, kérdezzétek meg a barátoktól, kollégáktól, nincs-e valakinél elfekvőben egy olyan darab, amire pont szükségetek van. Indíthattok tematikus Facebook-csoportot, ahol megosztjátok az épp leselejtezett darabok fotóit, vagy ha már a vírushelyzet lehetővé teszi, akár ruhacserét is szervezhettek.

3. Idén csak másodkézből vásárolok

Az előző pont folytatásaként tekinthetünk erre a fogadalomra is. Ha a barátok, rokonok, ismerősök ruhatárában nincs meg az, amit kerestek, akkor jönnek a további lelőhelyek. Garázsvásár, lakásbutik, bolhapiac, használtruha-üzlet, bizományi second hand üzlet, vintage shop, Instagram-butik, Facebook Marketplace, Facebook-csoportok, Vatera – csak néhány lehetőség, ahol ruhát tudtok vásárolni másodkézből.

Kezdjétek el felfedezni ezeket a helyeket, válasszátok ki a kedvenceiteket, ahol a stílusotokhoz passzoló darabokat találtok.

4. Támogatom a magyar tervezőket, alkotókat, készítőket – nem csak vásárlással

A koronavírus-járvány okozta helyzet ráirányította a figyelmet a hazai alkotók, tervezők, készítők munkásságára. Bár sokan nem tehetik meg, hogy rendszeresen magyar alkotóktól szerezzenek be különböző ruhadarabokat, a támogatásotokat többféle módon kifejezhetitek. Ebben a cikkben összegyűjtöttem jó néhány módszert, a Fenntarthatodivat.hu-n pedig megismerkedhettek több márkával is.

A kendő, a fülbevaló és a pulcsi is magyar alkotótól származik

5. Ruhavásárlás helyett varratok / magamnak varrok / megtanulok varrni

A ruhavarrásnak vagy varratásnak sok előnye van:

  • pontosan tudni fogod, ki készíti a ruhádat;
  • rájössz arra, mennyi minden kell egy adott ruhadarab elkészítéséhez;
  • tisztába kerülsz vele, mennyi energiát jelent egy adott ruhadarab elkészítése;
  • értékként tekintesz az elkészült darabra.

Teljesen más élmény olyan ruhákat viselni, amelyeket ránk szabtak, figyelembe veszik az igényeinket, a testalkatunkat. Ha ti magatok varrjátok a ruhát, akkor érdemes az alapanyagok közül is tudatosan választani. Ebben segíthet a Fenntarthatodivat.hu oldalon található Alapanyag-kisokos.

6. Idén mindent megjavíttatok, megjavítok, amit eddig halogattam 

Nálam hosszú ideig gyűltek a javításra, átalakításra váró ruhadarabok. Nem vagyok rá büszke, de nincs mentségem a lustaságra. 2020-ban viszont sikerült mindegyiket megjavíttatnom, amire nagyon büszke vagyok. Kicsit olyan, mintha ezáltal kaptam volna néhány új ruhát. Ha van javítós dobozotok, fiókotok, akkor érdemes idén ezt is felszámolni.

7. 2021-ben csak x darab ruhát vásárolok

Ha úgy érzitek, szeretnétek lassabban, megfontoltabban vásárolni, de nem bírnátok ki – praktikus okokból sem – ruhavásárlás nélkül az évet, akkor döntsétek el, mennyit vásároltok idén. Azzal, hogy megfogalmaztatok egy korlátot, minden vásárlásotok megfontoltabb és tudatosabb lesz. Természetesen ez a fogadalom több másikkal is kombinálható, hiszen nem mindegy, honnan szerzitek be azt az x darabot.

8. Végre kapszulagardróbot alakítok ki

A kapszulagardrób kialakításának alapja az önismeret, a testetek ismerete, a szín- és stílusismeret. Ha év végére szeretnétek kapszulagardróbot vagy legalábbis kevesebb ruhából álló ruhatárat kialakítani, járjátok végig az önismereti utat, és közben folyamatosan szelektáljatok. A kiszelektált ruhákat számtalan helyre elvihetitek, ahol továbbértékesítik őket, de el is adhatjátok a jobb minőségűeket.

9. 2021-ben nem vásárolok ruhát, cipőt, táskát, kiegészítőt

Elsőre nagy kihívásnak tűnik, de ha összekötitek a kapszularuhatár kialakításával és / vagy a különböző darabjaitok megjavításával és / vagy a varrással és varratással, máris úgy telik el egy év, hogy észre sem vettétek. Ráadásul mennyi élménnyel és kapcsolódással!

A legfontosabbat a végére hagytam: motiváció nélkül nincs változás

Számtalan oka lehet annak, hogy valaki szeretne a ruhavásárlási és ruhaviselési szokásain változtatni. Sokan nem bírják elviselni, hogy a gyerekeikkel egykorú fiatalok varrják a ruháikat. Másokat az emberek kizsákmányolása mellett az állatok kihasználása is elrettent. Vannak, akiket a divatipar környezetterhelő, környezetszennyező volta sokkol leginkább.

A fenntartható divat, a környezettudatos öltözködés mellett kiállni lehet egyfajta közösségi élmény is. Hiszen egy célért küzdünk, segítünk egymásnak, összeköt bennünket az élmény, hogy teszünk valamit egy nagyobb jó érdekében. Azzal, hogy változtatunk, nemcsak magunknak segítünk, hanem másoknak, sőt az egész világnak is.

A szokásainkon akkor a legkönnyebb változtatni, ha belülről jövő motiváció hajt bennünket ebben. A legfontosabb, hogy fogalmazzátok meg, ti miért szeretnétek változtatni, mi hajt majd előre benneteket. Mi az az egy dolog, ami miatt szeretnétek és tudtok is változtatni.

Ez a gondolat lesz a kapaszkodótok, ha elfáradtok, vagy elveszítitek egy pillanatra a fókuszt.

Az én motivációm 2021-ben

Évek óta foglalkozom a fenntartható divattal, így nem kell megkeresnem a motivációmat úgy általában. 2021 első napjaiban valamiért azt érzem, szükségem van új élményekre, varratni például nagyon régen varrattam ruhát, pedig mindenkinek javaslom. Illetve szeretnék ismét közelebb kerülni magamhoz, amihez tökéletes módszer számomra, ha a meglévő ruháimmal kísérletezek és a meglévő ruhatáramat használom.

Az újévi fogadalom az én esetemben így néz ki:

  1. 2021-ben nem szeretnék hat ruhadarabnál többet vásárolni. Az év első két hónapjában pedig semmit nem szeretnék venni. Ennek anyagi okai is vannak, hiszen a vállalkozásba most nagy összegeket forgatok vissza, és a világjárvány okozta helyzet nem könnyíti meg az én dolgomat sem. Ennyi ruhára pedig azért van szükségem, mert alapdarabok továbbra is hiányoznak a ruhatáramból, szeretem a változatosságot, illetve új sportruhákat szeretnék, amelynek motivációs okai is vannak.
  2. Szeretnék tavaszra-nyárra két-három ruhadarabot varratni. Olyanokat, amelyek egymással, de a meglévő ruháimmal is jól kombinálhatók. Ezek az első lépéseim a saját, variálható, mindent mindennel viselhető ruhatáram felé.

És ti hogy álltok az újévi fogadalommal?

Változtattok idén a szokásaitokon? Kitűztetek valamilyen célt? Átalakítjátok a ruhatáratokat? Ha gondoljátok, osszátok meg velem!

(Visited 1 336 times, 1 visits today)