Inspiráló, friss, ötletes, érzékeny, megindító – ezekkel a szavakkal tudom a legjobban jellemezni a Reduce, Reuse and Recycle kapszulakollekció-pályázatra érkező valamennyi pályamunkát. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Szilágyi-Csüllög Mónika és Majoros Zita mellett zsűritagként értékelhettem az alkotásokat. Nem volt könnyű dolgunk.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2021. április 19–23. közötti hétre hirdette meg a Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között. A Témahét fővédnöke Áder János köztársasági elnök, kiemelt támogatója a Kék Bolygó Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma, szervezője a PontVelem Nonprofit Kft.
A Fenntarthatósági Témahét idén kiemelten foglalkozott a divatipar fenntarthatóságának kérdéskörével. „Míg más területeken egyre elterjedtebbek a környezetet védő és kímélő tudatos és fenntartható megoldások, addig azt láthatjuk, hogy a divat és a ruhavásárlás terén ezek a megoldások közel sem annyira népszerűek, annak ellenére, hogy egy olyan iparágról beszélünk, amely meglehetősen nagy mértékben hozzájárul társadalmi és környezeti problémák kialakulásához és fennmaradásához is.
A fiatalok ruhaválasztása kifejezetten alkalmas önkifejezésre, így kiemelten fontos, hogy ezen a területen is tudatosságra neveljük őket” – olvasható a Fenntarthatósági Témahét honlapján, ahol a szakértők által összeállított tudásanyag ebben a témában is bárki számára hozzáférhető.
Több mint kapszulakollekció-pályázat
Hogy a tizenévesek belekóstolhassanak az értékmegőrző és értékteremtő alkotás folyamatába, fenntartható divattervező pályázatot hirdettek a szervezők két korosztályban (6–9. évfolyam és 10–12. évfolyam). A pályázat során már nem használt, kinőtt, sérült, megunt ruhadarabok felhasználásával kellett megtervezni, majd elkészíteni egy háromdarabos mini kapszulakollekciót.
A pályaműveket Szilágyi-Csüllög Mónika, a METU Fenntartható divatmárka menedzsment képzés szakvezetője, Majoros Zita, a Printa fenntartható divatmárka alapítója és jómagam értékeltük. A szempontjaink között szerepelt például az, hogy milyen eredeti volt az alapanyag-felhasználás, érződik-e a pályamunkából, hogy csapatban alkottak a diákok, vagy mennyire értették meg az értéknövelő továbbhasznosítás fogalmát.
Nem csak megtervezték, el is készítették
A zsűrizés során maximálisan törekedtünk az objektivitásra, de így sem volt könnyű dolgunk. Inspiráló, ötletes, friss pályaműveket kaptunk, amelyeket jó élmény volt végignézni. Önmagában is óriási dolog volt, hogy a pandémia alatt össze tudott állni ez a jó néhány csapat, hogy közösen alkotva elinduljanak egy ennyire komplex pályázaton, ahol nemcsak a tervezés volt feladat, hanem a megtervezett ruhadarabokat el is kellett készíteni.
Az pedig különösen kedves volt a szívünknek, hogy a pályázat generációkat kapcsolt össze.
Az induló csapatok közül többen beszámoltak arról, hogy a pályamunka elkészítéséhez segítséget kértek: a varrógép használatát egy szülő tanította meg nekik, vagy egy nagyszülőtől tanulták meg a szövés alapjait.
A Reduce, Reuse and Recycle kapszulakollekció-pályázat nyertesei
Összességében nagyon jó pályamunkákat kaptunk, az előzetes értékelés után több mint két órán keresztül tartott a közös zsűrizés, mert sokat gondolkoztunk azon, hogy az egyforma összpontszámú csapatok esetén hogyan rangsoroljunk. Végül meghoztuk a döntést, a következőkben a díjazottakat mutatom be.
6–9. évfolyam
Átszabók – 1. helyezett
A csapat tagjai: Király Zita, Kormányos Véda és Rokolya Liza
Az Átszabók csapata az egységességgel és kreativitással győzött meg bennünket. Náluk éreztük a leginkább azt, hogy kollekcióban gondolkoztak, kiemelten figyeltek arra, hogy a ruhadarabok együtt és külön is megállják a helyüket.
„Vidám, tavaszi, csajos és jól kombinálható darabokat terveztünk. A kiindulási ruhadarabok kiválasztásánál azon gondolkodtunk, hogy mi is az, amit sokszor kinövünk és be lehet festeni, így a fehér tesipólókra és ingre esett a választásunk kis kiegészítéssel.”

Kreatívan használták a természetes anyagfestést, amely a kollekció nevét is ihlette. „Az alapruhákat bodza terméséből főzött festékkel színeztük. A különböző árnyalatokat a festék hígításával értük el” – írta a csapat a Bodza-kollekció bemutatásakor.
Rongybabák – 2. helyezett
A csapat tagjai: Tóth Réka, Pásthy Laura Dóra
A 6–9. évfolyamos csapatok közül a Rongybabák kerültek a második helyre a pontszámok alapján. A csapat egy retró hangulatot sugalló, a ’60-as évek hippistílusához hasonló kapszulakollekció tervét álmodta meg. „Szerettük volna a feltűnő színvilággal a nyarat, a napfényt, a bohókás fiatalságot érzékeltetni” – írták.
„Előkerültek az ismerősök rongyoszsákjai, mindenki lázasan keresgetett a használaton kívüli és rég elfeledett nyakkendők, kendők között. Hogy kellő mennyiségű anyag álljon a rendelkezésünkre, még egy közeli turkálóba is elmentünk anyagokért” – derült ki a leírásból. A zsűrit a nyakkendős top magával ragadta. Ugyan nem ez volt az egyetlen ilyen ötlet a pályamunkák között, de a kivitelezése kimagasló volt.

A csapat a részletekre is nagyon odafigyelt, nemcsak az alapanyagokat, hanem például a cérnát is tudatosan választották meg. „A nadrágnál fontos szempontnak tartottuk a tartós szálú cérna kiválasztását is, mivel a szárához két kendőt illesztettünk.” Bennünket teljesen meggyőztek!
Divatdiktátorok – 3. helyezett
A csapat tagjai: Bán Bíborka, Péli Viola, Péli Szimonetta, Fazekas Bálint
A Divatdiktátorok csapata olyan ruhákat szeretett volna tervezni, amelyeket ők is nagyon szívesen viselnének a tavaszi jó időben. Egy póló, egy szoknya és egy kabátka mellett döntöttek.
„A ruhadarabokat megterveztük, lemértük a saját ruháinkat, és kiszabtuk az anyagokat. Majd nagy lelkesen kézzel nekifogtunk a varrásnak, ami nem haladt elég gyorsan. Segítséget kértünk az egyikünk nagymamájától, aki megmutatta, megtanította a varrógép használatát. A felügyelete mellett dolgoztunk tovább” – írták a kollekció bemutatásánál.

A ruhadarabokat végül egy saját tervezésű, újrahasznosított flitterekből készült logóval dobták fel, mert szerették volna még egyedibbé tenni a kollekciót.
„A logó azt jelképezi, hogy 6. osztályosok vagyunk és nagyon élveztük, szerettük ezt a feladatot.”
10–12. évfolyam
Bár a 6–9. évfolyamosoknál sem volt könnyű dolgunk a zsűrizés során, a 10–12. évfolyamos pályázók esetében még nehezebb helyzetbe kerültünk. Végül úgy döntöttünk, megosztott első helyezettet hirdetünk ki. Látni fogjátok, miért.
Bóbita – 1. helyezett (megosztva)
A csapat tagjai: Szundy Laura és Aradi Nikol
Egységes, könnyed, humoros, a paraszti viseleteket felfrissítő kollekciót alkotott a Bóbita kétfős csapata, akik természetes alapanyagokkal, illetve régi ágyneműk, cipőfűzők, már nem viselt ruhadarabok újrahasznosításával dolgoztak. A csapat egyik tagja a nagymamája padlásán talált egy szövőszéket.
„Nem volt kérdés, hogy a kollekció egyik darabját jutafonalból és anyagmaradékból szőjem, majd gyöngyökkel díszítsem.”

Ha pedig valaha is kétségeink lettek volna azzal kapcsolatban, lehet-e hosszú távú hatással a pályázat az indulókra, mindez teljesen megszűnt. „A pályázati kiírás és a munka hatására további tervek születtek meg bennem, amelyeket szintén a fenntarthatóság és a környezetvédelem jegyében szeretnék megvalósítani” – írta Laura. „Terveim között szerepel a természetes anyagokat minél jobban megismerni már a feldolgozás előtt és közben (birkanyírás, fonal készítése, természetes növényi festéstechnikák, nemezelés stb).” Nagyon drukkolunk, hogy megvalósuljanak a terveitek!

Mille Fleurs – 1. helyezett (megosztva)
A csapat tagjai: Berczeli Maja és Czvetkovics Réka
„Nagyon sokan a fenntartható divatot a minimalizmussal társítják. Egyszerű formákkal és nagyon egyszerű felületekkel. A célunk az volt, hogy lehet-e valami egyszerre fenntartható és mozgalmasabb” – hangzik el a pályamunkához tartozó videóban.

Hazai textilmaradványok, textilhulladékok, már nem használt ruhadarabok felhasználásával készült el a Mille Fleurs kapszulakollekciója, amelynek kiemelt eleme egy szűr ihletésű kabát volt. A profi munka mellett ki kell emelnünk azt a filozófiai hátteret is, amellyel az upcycling témáját megközelítette a csapat.
„A divat mint olyan az önkifejezésre épül, és arra, hogy az egyének meg tudják mutatni magukat. És erre kellene összpontosítani most már, hogy egy divatmárka nemcsak fenntartható legyen, hanem ez legyen alap, hiszen ez lesz egyértelműen a jövő.
Mindenkinek az a jó ruhastílus, amiben kényelmesen és komfortosan érzi magát.”

zerO WAIST – 3. helyezett
A csapat tagjai: Czégény Adél Anna és Czégény Gréta Laura
„Az alapkoncepciónk az volt, hogy az évek óta pincében porosodó régi ruháinkból varázsoljunk valami újat, amit szívesen hordanánk” – írják a zerO WAIST csapat tagjai. Az inspirációt egy szétvágott farmernadrág adta, amelyhez egy maradék fonalakból horgolt topot, egy textilfestékkel felpimpelt pólót és egy hosszanti csíkos nyári kardigánt is terveztek. Az öltözéket egy patchwork farmertáska teszi teljessé.

A zsűri a kollekcióban a klasszikus upcycling megoldások magas szintű kivitelezését díjazta leginkább.
„Sok ötlettel és hatalmas lelkesedéssel kezdtünk a feladathoz, menet közben azonban be kellett látnunk, hogy a folyamat nagyon időigényes és néha nehézkes. Lelkesedésünk a kész ruhák láttán azonban újból erőre kapott, és így sikerült létrehozni a zerO WAIST kapszulakollekciót.”

A divat jövője
Tiszteljük a pályázók eltökéltségét és alázatát, akik a komoly nehézségek ellenére sem adták fel. Bátran kijelenthetjük, hogy a pályázattal elértük azt, amit igazán szerettünk volna: több olyan csapatot is megihletett a kiírás, akik semmilyen formában nem kapcsolódnak a divatiparhoz. Azt szerettük volna, hogy minél többen lássák meg a lehetőséget a meglévő ruháink átalakításában, ezzel új életet adva a megunt, kiszelektált daraboknak.
Bízunk benne, hogy a fenti pályamunkákat látva még sokan – pályázattól függetlenül – kedvet kapnak a meglévő ruháik átalakításához, az alkotáshoz, az upcycling világához. Már csak azért is, mert a divat jövőjének ez az egyik útja.
Szponzorált tartalom. A cikk a Fenntarthatósági Témahét Reduce, Reuse and Recycle kapszulakollekció-pályázatának támogatására készült.
2021.06.20. at 08:35
Nagy öröm volt már magát a pályázatot is látni, a pályamunkákat meg különösen. Jó lenne minél több ilyen kezdeményezés!
Gratulálok a résztvevőknek!