Egy ideig úgy voltam vele, nem lesz újévi gardróbfogadalom, mert a tavalyit sem tudtam tartani. Szétestem. Elfáradtam. Elmondtam mindent, amit tudok. Aztán rájöttem arra, hogy 2022 ideális év ahhoz, hogy újra végigcsináljam a #nemvásárolokruhátegyévig kihívást. Azaz idén csak a szekrényemből vásárolok.

2021-ben mindannyian újra felültünk a hullámvasútra, és fogalmunk sem volt arról, hogyan bírjuk az utazást. Az én évem egyszerre volt izgalmas és végtelenül kimerítő.

Ez történt velem 2021-ben

Ezek után nem csodálkozom azon, hogy a saját ruhatárammal szinte nem is volt időm foglalkozni, pedig annyi mindent terveztem tavaly. Azt érzem, kicsúszott a kezemből az irányítás – sok szempontból.

Mi lesz más 2022-ben?

Év végén engedélyeztem magamnak egy hét teljes közösségi média szünetet, ami a közelmúlt egyik legjobb döntése volt számomra. Egészen egyszerűen közelebb kerültem az élethez, a valós igényeimhez, és ki mertem mondani magamnak, hogy 2022-ben mást szeretnék, mint az elmúlt években.

2022-es terveim között szerepel, hogy…

  • …több hétvégét teszek szabaddá, hogy a párommal és a családommal legyek. Hamarosan új családtag érkezik, és szeretnék jó nagynéni lenni.
  • …több szabadidős tevékenységnek adom át magam: olvasok, csak úgy blogolok, kirándulok.
  • …beiratkoztam egy tanfolyamra, ami egy új vállalkozás alapja lehet 2023-ban vagy 2024-ben, szóval tanulni is fogok.

Ami a vállalkozásommal kapcsolatos terveimet illeti:

  • Még jobban beleásom magam a színtípusokba, még többet olvasok a biológiai és fizikai alapjairól.
  • Az év végén már szeretnék teljesen személyre szabott színpalettákat összeállítani azoknak a vendégeimnek, akik ezt igénylik.
  • Próbálok még több workshopot szervezni a Kacsafészekbe.
  • Tervezem, hogy újraindítom a Nincs egy göncöm se! podcastet.
  • És nagyon érik a Holy Duck!-blog megújítása, honlaposítása is.

Persze ez mind nagyon soknak tűnik, főleg, hogy több szabadidőt rendelek el magamnak. Abban bízok, hogy a több szabadidő tölt majd annyira, hogy sokkal hatékonyabb leszek a betervezett munkanapokon. Ugyanakkor azt sem bánom, ha valami 2023-ra csúszik.

És mit tervezek a fenntarthatósággal és a ruhatárammal?

  • Megtanulok kötni.
  • Alkotni, kézműveskedni kezdek újra. Sok-sok workshopra kaptam meghívást az elmúlt években, de ezeken a hétvégi munka miatt nem tudtam részt venni. Idén szeretnék néhányra eljutni, és beszámolni róluk valamilyen felületen.
  • Eladom a kiszelektált ruháimat.
  • Megjavíttatom a cipőimet.
  • Megtanulok rendesen cipőt ápolni.
  • Továbbra is próbálok szezonális kapszularuhatárból öltözködni.
  • Nem vásárolok ruhát 2022-ben.

Igen, újra nem vásárolok ruhát egy évig

Volt már egy ilyen kihívásom 2016 ősze és 2017 ősze között. Akkor a kíváncsiság hajtott. Most viszont sokkal tudatosabban szeretnék a jelenlegi ruhatárammal foglalkozni, a ruhaviselési szokásaimat tanulmányozni, belemélyedni az öltözködés pszichológiájába.

Többen írtátok üzenetben a könyvem kapcsán, hogy az egész fenntartható divat alapja tulajdonképpen az önismeret. Az egész tudatos ruhavásárlás háttérben a pszichológia áll. A jövőben ezen a vonalon indulok tovább, nagyon érdekel, milyen szakirodalma van az öltözködés- és vásárláspszichológiának. Nagyon szeretném a meglévő darabjaimmal kapcsolatos érzelmeket megfigyelni. Illetve arra is kíváncsi vagyok, miért és mikor szeretnék majd vásárolni.

Lehet, hogy ehhez fogadalom vagy kihívás sem kellene, de nekem erre van szükségem.

Mi jelent kivételt a nem vásárolok ruhát egy évig kihívás alól?

Mint minden ilyen kihívásnak, ennek is az a lényege, hogy mi írjuk meg a szabálykönyvet. Úgy döntöttem, hogy a következő módokon érkezhet új ruha a gardróbomba:

  • ruhacsere útján,
  • ajándékként,
  • tesztelésre,
  • ha én készítem (kötöm, varrom, horgolom, szövöm),
  • illetve idén a fehérneművásárlást (bugyi, zokni, harisnya) is engedélyezem magamnak.

És ti hogy álltok a 2022-es gardróbfogadalmakkal?

Változtattok idén a szokásaitokon? Kitűztetek valamilyen célt? Átalakítjátok a ruhatáratokat? Ha gondoljátok, osszátok meg velem!

A cikkben látható fotókat Séllei Lilla fotós barátnőm készítette, a ruhákat a Printa magyar fenntartható ruhamárka kölcsönözte.

(Visited 1 467 times, 1 visits today)