Belevágtam. Elbuktam. Akár így is összegezhetném a legnagyobb tavalyi gardróbfogadalmamat, amely úgy szólt, hogy nem vásárolok ruhát 2022-ben. Idén nincs ilyen nagy vállalásom. Arra jutottam, hogy gardróbnapló segít önazonossá tenni az öltözködésemet és a ruhatáramat 2023-ban. Hogyan? Miért? Erről mesélek ebben a bejegyzésben.

Ha egyszer ment, megy majd még egyszer – gondolhattátok ti is. Én is ezt gondoltam, pedig még a saját könyvemben is külön fejezetet szenteltem annak, mikor nem érdemes ilyen szigorú vásárlásstopot hirdetni. A Helló, slow fashion! című könyvemben külön kitértem arra, hogy a vásárlásmentes időszakok szemléletformálóak lehetnek sok esetben, de vannak olyan élethelyzetek, amikor nem érdemes belevágni ilyen kihívásba. Ilyen például ha:

  • lelkileg leterhelt időszakot élünk át,
  • megújításra szorul a ruhatárunk,
  • színtanácsadás, testalkatelemzés, stílustanácsadás után vagyunk,
  • felismertük, hogy vásárlásmániában szenvedünk.

2022 a stagnálás éve volt

Ahogy a 2022-es bejegyés elején is olvashattátok, teljesen kiégett állapotban indultam neki az évnek. Bár sok tervet fogalmaztam meg, tavasszal a legtöbbről le kellett tennem, mert akkor voltam a legrosszabb időszakban.

Nyomasztott, hogy nincs mit mondanom, mert mindent megírtam a könyvemben.

Éreztem, hogy valami nem kerek a ruhatárammal, mégsem volt kedvem öltözködni, nem éreztem magam jól a bőrömben és a szeretett ruháim sem adták meg azt a pluszt, amire vágytam. A magánéletemben sem volt minden felhőten, nyomasztott, hogy közeledik a negyvenedik születésnapom, mégsem érzem magam eléggé felnőttnek, eléggé nőnek, eléggé teljesnek, eléggé ilyennek vagy olyannak… sorolhatnám.

A változás valamikor nyáron következett be, végre megindult bennem valami, kezdtem visszanyerni az erőmet. Sokat segített az, hogy pszichológushoz jártam. Aztán az augusztusi események újra felforgatták a vállalkozói világomat, és bizonytalanná tették az év utolsó hónapjait. Úgy döntöttem, hogy 2022 nem feltétlenül az építkezés ideje, teljesen jó lesz, ha stagnál minden: én is, az énmárkám is, a vállalkozásom is. A negyvenedik születésnapom továbbra is nyomasztott – és nem a szám, hanem a mögötte húzódó kimondatlan elvárások miatt.

Naplót fogok írni! Gardróbnaplót!

Valamikor november végén megvilágosodtam, és arra az elhatározásra jutottam, hogy a régi kedvenc „eszközömhöz” nyúlok: terápiás jelleggel naplót fogok írni. Szabadon. Mindenről. Végigírom a 40. évemet. Innen már csak egy lépés volt még egy napló: a gardróbnapló, ami segít végigcsinálni több olyan „feladatot”, amit másoktól olvastam, tanultam, és kiegészítem saját elemekkel. Nincs kitalálva előre, hétről hétre, hónapról hónapra alakul.

Úgy gondoltam, 2023-ra ez lesz a gardróbfogadalmam: naplózni fogok.

Minden hónapban más lesz a fókusz, sok olyan „feladatot” végigcsinálok majd, amiről eddig még csak olvastam, de tervezek olyan kihívásokat is, amiket nagyon jól ismernek azok, akik évek óta követnek. Azt várom ettől az évtől és a gardróbnaplózástól, hogy lesznek megvilágosodásaim, és lesznek olyan módszerek is, amelyeket kipróbálva tudok nektek továbbadni.

A gardróbnapló tulajdonképpen egy nagyon egyszerű pontozott lapos notesz, amit a Fiok Shopban vásároltam. Úgy alakítom az oldalakat, ahogyan nekem tetszik. Nem tervezem, hogy hónapról hónapra írok róla, mert nem szeretném megkötni ennyire a kezem itt, a blogon. Amúgy is nagyon nehezemre esik az írás még mindig, és abban sem vagyok biztos, hogy eljut annyi olvasóhoz, mint egy TikTok videó vagy Instagram poszt.

Gardróbnapló: első hónap

Az első hónap a jelenlegi gardróbállapotok felméréséről, az éves ruhatárcél és gardróbfogadalom meghatározásáról szól. Anuschka Rees könyvében (The Curated Closet: A Simple System for Discovering Your Personal Style and Building Your Dream Wardrobe) olvasott feladattal kezdtem: két hétig naplóztam, mit viseltem és hogyan éreztem benne magam. Fotókat is készítettem az adott összeállításokról. Amikor letelt a két hét, válaszoltam a könyvben feltett kérdések egy részére. Ebből körvonalazódott számomra, hogy mit gondolok a jelenlegi ruhatáramról és mit lehetne megváltoztatni, hogy önazonosabb legyen.

A célok meghatározásában további segítséget adott Daria Andronescu egyik videója. A Wonder Wardrobe kurzus során említi a WOOP módszert. A WOOP egy mozaikszó (wish-outcome-obstacle-plan), amelynek segítségével nemcsak a kívánságunkat tudjuk meghatározni, hanem egy komplett tervet is felvázolhatunk arra vonatkozóan, hogy hogyan tudjuk ezt a tervet megvalósítani.

A lépések a következők:

  • Fogalmazd meg az elérni kívánt célt! (Wish)
  • Mi lesz az eredmény? (Outcome)
  • Milyen akadályok állhatnak az utadba? (Obstacle)
  • Készíts egy „ha…akkor…” típusú tervet! (Plan)

Az én célom 2023-ban:

Szeretnék a jelenleginél vagányabban, kreatívabban, a színtípusom és testalkatom figyelembe vételével, önazonosan öltözködni. (W).

Ha végigmegyek az ehhez vezető úton, akkor elégedett leszek a tükörbe nézve, magabiztosabb leszek, a megszerzett tapasztalattal pedig másoknak is tudok segíteni a jövőben. (O).

Akadály lehet a bizonytalanság, amit sokszor a vizuális alapok, stílusismeret hiánya okoz. (O).

Ha fejlesztem a kreativitásomat, jobban megismerem a stílusokat, szakemberektől tanulok ezen a téren is, akkor olyan plusz tudásra teszek szert, amely alapja lehet a kreatív, önazonos öltözködésnek. (P).

Valójában miért szeretnék változtatni az öltözködésemen?

Persze, eszembe jutott az is, mi a fenti célkitűzésnek az oka? Miért nem vagyok elégedett a jelenlegi ruhatárammal? Ekkor jutott eszembe az 5 MIÉRT? metódus, amellyel egy adott probléma gyökérokát (okait) lehet felderíteni.

A módszert Sakichi Toyoda, a Toyota alapítója fejlesztette ki, a lényege, hogy egymás után kell feltenned magadnak a „miért?” kérdést, és hasznos válaszokat adva el lehet jutni a probléma gyökeréig. Nagyon nem egyszerű szerintem, mert szeretjük szépíteni a dolgokat, szeretünk jobb fényben feltűnni magunk előtt is, de ez az 5 miért olyan, mintha meztelenre vetkőznénk, éppen ezért ezt már csak a naplómmal osztom meg. Amit tanácsolni tudok: hagyjatok rá időt!

Mások vagyunk, más módszerek lehetnek hasznosak

És még egy fontos gondolat. Nem kell ennyi időt foglalkoznod a ruhatáraddal, mint nekem. Nem is biztos, hogy ezek számodra a megfelelő módszerek. Lehet, hogy sokkal impulzívabb vagy. Az is lehet, hogy látod magad a naplózás módszere nélkül is. Én viszont szeretném a fenntarthatóságot a praktikus szempontokon túl (milyen anyag? honnan? mi legyen a használt ruhával?) idén kiterjeszteni az önazonosságra is, ezért tesztelem ezeket a módszereket.

A praktikus információkat a Helló, slow fashion! című könyvemben találod összegyűjtve. A megvásárlásával támogatod az én munkámat is.

(Visited 350 times, 1 visits today)