Hová lett a divatforradalmam? – A Fashion Revolution margójára

Nyolcadik évében jár a fenntartható divattal foglalkozó Holy Duck! projektem és a nyolcadik évre jutottam el oda, hogy nem vagyok olyan lelkes a fenntartható divat kommunikálásában, mint korábban.

2013. április 24-én, 11 évvel ezelőtt történt a Rana Plaza tragédiája. 1135 ember halála és kétszer ennyi ember súlyos balesete az egész világ szemét felnyitotta: a divatiparnak változnia kell. Sokszor elmeséltem, és remélem, még sokszor fogom, hogy a Rana Plaza tragédiája valahol az én életemet is megváltoztatta:

• megreformálta a divathoz és az öltözködéshez való hozzáállásomat,
• rengeteg új embert ismertem meg a tragédia miatt életre hívott Fashion Revolution mozgalom által,
• olyan pozitív energiával, világmentő tenniakarással találkoztam, amiről nem is tudtam, hogy létezik, 
• illetve nyitott egy teljesen új karrierutat is, amelynek jelen pillanatban még nem látom a végét, mert életen át tartó tanulásra hív.

Bár igyekszem sok pozitívumot kivenni ebből a szörnyű történésből, megérkezett az életembe

• a klímaszorongás,
• de szerintem a klímabénultság is,
• sokszor éreztem, hogy akik igazán tenni tudnának, azok bármennyire is küzdenek, láthatatlanok maradnak,
• és az is felmerült bennem a nyolc év alatt, hogy a világ megérett a pusztulásra.

Nyolcadik évében jár a fenntartható divattal foglalkozó Holy Duck! projektem és a nyolcadik évre jutottam el oda, hogy nem vagyok olyan lelkes a fenntartható divat kommunikálásában, mint korábban.

És nem azért, mert ez nem fontos. Persze, hogy az!

Hanem azért, mert sokkal komplexebben látom az öltözködést, és ezen belül is a fenntarthatóbb öltözködést, mint korábban. A változás egyébként folyamatos, és ha pontosabban kellene megfogalmaznom, akkor úgy írnám: a hangsúlyok tolódtak át nálam.

Hiszen már a Helló, slow fashion! könyvemben is szó volt arról, hogy az öltözködés és a fenntarthatóbb öltözködés alapja az önismeret, csak ott még elvitte a fókuszt a sok technikai megoldás, például:

• melyek a hazai fenntartható márkák,
• hol vannak jó second hand lelőhelyek,
• hogyan kell környezettudatosabban mosni,
• varrónőre vagy női szabóra van-e szükségünk,
• miért divatforradalmi megoldás a ruhajavítás,
• hogyan tudunk olvasni a sorok között, hogy felismerjük a greenwashingot?

És rengeteg, rengeteg ilyen és ehhez hasonló téma mentén épült fel a blogom, a közösségi média oldalaim és a könyvem.

És talán furcsán hangzik, de a ruhatáram is.

Minél többet tudtam, annál inkább szerettem volna betartani a fenntartható öltözködés szabályait. Csak utólag tudtam megfogalmazni, hogy a kifele figyeléssel és a szabályok betartásával (vagy betartani próbálásával – nem szépen leírva) pont az ösztönösséget, a játékosságot és a kreativitást soroltam hátrébb.

A kreativitás, a szabadság, a saját magunkra hallgatás, az ösztönösség szerintem amúgy sem tartoznak az erősségeink közé. Valahol ott kezdődik az önazonos és fenntarthatóbb öltözködés, hogy ezeket a területeket fejlesszük, majd összesimítjuk a tanultakkal: a fenntarthatósági alapelvekkel, a színtípusunkkal, a testalkatunkkal, a stílusprofilunkkal és a stílusesszenciánkkal és még ki tudja, mennyi mindent lehetne itt felsorolni.

Mert végül is melyik a fenntarthatóbb? Ha a minden szempontból etikus, fenntartható, színtípusunknak és testalkatunknak tökéletesen megfelelő darab végül valamiért nem váltja be a hozzá fűzött nagy reményeket, és szekrénylakó lesz. Vagy ha felismerjük és be merjük vallani magunknak, hogy milyenek vagyunk, mit jelent nekünk az öltözködés, miben tudunk kompromisszumot kötni és miben nem, és így választunk tudatosabban, de nem biztos, hogy minden szempontból tökéletesen. Cserébe sokszor viseljük az adott darabot.

Persze, az lenne az ideális, ha minden tetszene, ami igazán fenntartható, de jelenleg nem készül minden méretben, minden stílusban fenntarthatóbb ruhadarab. Le kell-e mondanom a ruhák adta örömről a fenntarthatóság nevében? Nem hiszem. Oda kell figyelni, ha a ruhavásárlást túlzásba visszük, ha az újabb és újabb ruhadarabok beszerzésében látjuk életünk jobbra fordulását? Igen. Hullámzik-e az egész gondolkodásunk a fenntarthatóságról, leszünk-e egyszer közelebb a tökéleteshez, másszor kifejezetten távol? Igen, ez is elképzelhető.

Mi az az ökodivat-evolúció?

De hogy visszakanyarodjak a fenntarthatósághoz és a Fashion Revolution Day-hez, ami ma van, hadd osszam meg azt az ábrát, amit az egyik előadásomra készítettem (egészen pontosan a Közgazdaságtudományi Kar Divatmarketing tantárgy egyik óráján voltam vendégelőadó).

Előfordult az elmúlt években, hogy mások meséltek a saját elakadásaikról, és nem értettem teljesen, mert nem tartottam még ott, ahol ők. Amikor én voltam túl egy szakaszon, akkor már könnyebb volt segíteni.

Nem gondolom, hogy mindenkinél így működik az ökodivat-evolúció – az sem biztos, hogy ez a legjobb elnevezés -, de sok-sok tapasztalatból gyúrtam össze ezt az útvonalat.

Többször is megtörtént velem, hogy egy-egy kedves olvasóm, aki színtanácsadásra érkezett hozzám, szinte könnyes szemmel számol be arról, hogy be kellett mennie egy fast fashion üzletbe, és mennyire szörnyű embernek érzi magát emiatt. Ilyenkor mindig elgondolkodtam, hogy hiába hangsúlyozom, hogy a fenntarthatóbb divat nem kizárólag és nem elsősorban a fogyasztó felelőssége, az én kommunikációmon is lehetne változtatni. Legalább a hangsúlyokon.

Az én divatforradalmam

Örömet adó, önazonos, fenntarthatóbb ruhatár.

Valahogy így tudom leírni azt, ahol most tartok ezen a hepe-hupás úton.

Az embert állítom a fókuszba azért, hogy jobb legyen a bolygónak. Az öltözködés motivációját, a személyes stílust, a legbelső vágyat, a komplexitást emelem ki épp. Annyira sokfélék vagyunk, nincs egy jó stílus, csak személyes stílus van. Mert ha ismered a személyes stílusodat, az egy tökéletes szűrő ahhoz, hogy ne vegyél meg mindent csak azért, mert ……. (tetszés szerint behelyettesíthesz valamilyen szót).

De a legfontosabb, hogy ismerd magadat. És ez a legnehezebb is.

Ez az írás a Substack oldalamon jelent meg először, amit Gardróbnapló néven találsz.