Second Hand September – Ezt az 5 szabályt tartsd be, és hatékonyan el tudod adni a ruháidat online
A Nagy-Britanniából indult Second Hand September célja, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyi mindent tudunk beszerezni másodkézből. A …
Bevallom, nem sűrűn járok adományboltokba, de a legutóbbi tapasztalataim után a jövőben gyakrabban ejtem útba őket. Ugyanis a zuglói Cseriti boltban járva meglepően sok, kiváló állapotban lévő kincsre bukkantam. Ráadásul nagyon kellemes légkörbe csöppentem, mintha a csetreszek felett, a ruhák között egymásra kacsintottunk volna: most úgy vásárolunk, hogy az mindenkinek jó.
Ez a bejegyzés évekkel ezelőtt született, és előfordulhat, hogy azóta változott a véleményem, a tudásom vagy a gondolkodásmódom az adott témában. A cikkben található információk pedig elavulttá válhattak időközben. Kérlek, ezt vedd figyelembe az olvasás során.
Valahogy végig bennem volt az az érzés: a vásárlásommal nemcsak az embertársaimon segítek, hanem a bolygón is. Ma már tényleg minden a fenntarthatóságról, a környezettudatosságról szól, nem véletlenül: gyerekeink, unokáink jövőjének bizonytalansága végtelenül aggasztó. A Föld erőforrásainak túlfogyasztása jelenti az egyik legnagyobb veszélyt. Egy adománybolt központi gondolata mindig a segítés. Így van ez a Cseritinél is.

Olvasd el ezt a cikket is! >>> Hova kerüljön a használt ruha? – Az adománybolt mint opció
Bár nagyon jól éreztem magam a kincsvadászat alatt, és tetszik a koncepció, nem szeretnék egy percig sem Barbie-rózsaszín képet festeni. Ami számomra döntés kérdése, sok embertársam számára muszáj.
Az adományboltok munkatársai mindent megtesznek azért, hogy a muszájból élmény legyen.
Biztos vagyok abban, hogy a jó hangulat miatt a legtöbben örömmel térnek be egy adományboltba, ahol a vásárolt termékek mellé kedves mosolyt és egy-két jó szót is kapnak. A leadott termékek természetesen átválogatva kerülnek a vásárlók elé, akik jó minőségű holmik közül válogathatnak. Kicsit sem érződik rajtuk a „nekik még jó lesz, csak hadd szabaduljak tőle”-hozzáállás.


A fenntartható és környezettudatos ajándékozás nem ott kezdődik, hogy tárgyi ajándékokat vásárolunk. A közös élmény, a minőségi idő, a kézzel készített DIY-ötletek után következik csak a tárgyi ajándék. A legjobb, ha egy régi tárgy születik újjá a kezeitek között, de vásárolhattok használt termékeket is. Itt jön képbe az adománybolt mint opció.


Ha adományboltban vásároltok, segítetek fenntartani a fent említett modellt. Nem mellesleg ti is kedvező áron juthattok hozzá nagyjából mindenhez a könyvektől kezdve a ruházati cikkeken át a konyhai eszközökig. De találhattok társasjátékokat, kiegészítőket, bizsukat, plüssállatokat és egyéb játékokat is. Megkérdeztem a Nem vásárolok ruhát – minimum két hónapig Facebook-csoportomban, a Holy Duck!-olvasók mire bukkantak eddig adományboltban.
Ha csak a karácsonyra szűkítjük a dolgot, számtalan különböző stílusú dekorációt, karácsonyfadíszeket, ünnepi étkészletet, terítőt is találtok az adományboltokban. Ha pedig ajándékot kerestek, akkor is jó helyen jártok. Miért ne vehetnétek meg azt a társasjátékot, amivel az előző gazdája mindössze háromszor játszott, de valamiért nem tetszett neki, és ide került? Vagy miért ne ajándékoznátok olyan sálat vagy bögrét, amit valaki azért hozott be, mert már van neki hasonló? Egy könyv pedig nemcsak akkor lehet érték, ha újonnan vesszük, sőt!


Az adományboltok ma az egész világon a „teljes szívvel adhatsz, félpénzen vehetsz”-elv alapján működnek. Azért jöttek létre, hogy segítsenek, támogassanak, megőrizzék a világunk értékeit, tegyenek a közös jövőnkért. Ha náluk vásároltok, ezt a szellemiséget támogatjátok, és
közvetve segíthettek azoknak, akiknek karácsonykor talán még nagyobb szükségük van az odafigyelésre és a szeretetre.
Legyél az elsők között, akik értesülnek a legfrissebb tartalmakról és hírekről.
Nekem a legcsodálatosabb adományboltos élményem egy 3D puzzle, ami régi térképekből rakta ki a földgömböt. 🙂 Csodaszép volt, de gondolom, mint minden puzzle, egyszerhasználatossága miatt döntöttek úgy, hogy megválnak tőle.
Nagy kincs volt az unokaöcsémnek is 🙂
Az elmúlt pár évben rengeteg tárgyat, ruhaneműt, textiliát adtam le a zuglói Cseriti boltnak, amik a szüleim lakásából kerültek ki. Szinte egy áldás volt, hogy tudtam hova leadni dolgokat, amik másnak kellenek. Természetesen én is találtam ott olyan dolgokat, amiket képtelen voltam otthagyni másnak és büszkén mondom, hogy a Csereti üzletből van.
Kaliforniában élek és itt kezdettől fogva látogatom a hasonló népszerű és élvezetes üzleteket, ahova viszek és ahonnan veszek a giccstől kezdve az értékes találmányokig.
Szívesen küldenék képeket is az újrahasználási ötleteimről, amik “bearanyozzák” a napi életemet.
Budapesten való tartózkodásunk alatt, szintén nagy pártolói vagyunk a zuglói VanBoris italbárnak.
Köszönet a kerület üzleteinek és boltjainak, akik a corona vírus időszakában is szolgálják a környék szükségleteit.
Tisztelettel, Bereknyei Irén