Hová lett a divatforradalmam? – A Fashion Revolution margójára
Nyolcadik évében jár a fenntartható divattal foglalkozó Holy Duck! projektem és a nyolcadik évre jutottam el oda, hogy nem vagyok …
Volt már rajtatok lenből készült ruha? Akkor ismeritek azt az érzést, amikor veletek együtt mozog és lélegzik az anyag, kellemesen hűti a bőrötöket és egészen egyszerűen jó érzés viselni. A len azonban nemcsak a bőrünknek jó, hanem a bolygónak is. A világ egyik legrégebbi alapanyaga, és a mai napig az egyik legfenntarthatóbbnak tekinthető választás.
Ez a bejegyzés évekkel ezelőtt született, és előfordulhat, hogy azóta változott a véleményem, a tudásom vagy a gondolkodásmódom az adott témában. A cikkben található információk pedig elavulttá válhattak időközben. Kérlek, ezt vedd figyelembe az olvasás során.
A len a legrégebbi növény, amelyet az ember elkezdett használni öltözködés céljából. Az első leletek 34.000 évesek: az akkor még vadon termő lenből szövetet, cérnát készítettek. A lenszövet és lencérna lehetővé tette, hogy őseink ruhát és cipőt viseljenek, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy újabb élőhelyekre jussanak el. Azóta sok-sok ezer év eltelt, de a len a mai napig velünk van, és nagyon jó lenne, ha ismét egyre nagyobb figyelmet kapna.
Korábban írtam arról, miért fontos, hogy ne csak a ruhatárunkban, hanem az otthonunkban is odafigyeljünk arra, milyen alapanyagokkal vesszük körbe magunkat. A lent abroszként, konyharuhaként is használhatod, de egyre többen készítenek belőle vászonzsákot, amelyet a csomagolásmentes vásárláshoz használnak. Ha ilyet szeretnél varrni, mindig válassz előmosott lenvásznat. Illik az otthonodhoz a természetes stílus? A lenből készült függönyöket és ágytakarókat is szeretni fogod.

A lent sokan nyári viseletként ismerik, ami nem véletlen. A meleg tavaszi vagy forró nyári napokon a könnyű, szellős anyag hűti a testet. Csökkenti az izzadást, emiatt kevésbé keletkeznek kellemetlen foltok a ruhán. Az anyaga idővel egyre puhábbá és selymesebbé válik.
Van benne valami különleges báj és elegancia, ugyanakkor érezni, milyen ősi és természetközeli anyag.
Ha eddig nem szerettél bele, javaslom az Instagramon a #lenlovers hashtaget.
Azt tapasztaltam, hogy Magyarországon egyelőre kevés tervező dolgozik lennel, de ha tudtok varrni, akkor elég csak egy webáruházat felkeresni, és akár néhány napon belül nálatok lehet a csodás színekben pompázó lenszövet. Hasznos tanács: a lent a feldolgozás előtt be kell áztatni. Az „előre mosott” elnevezés félrevezető lehet, mindig avatott anyagot használjatok, mert enélkül a lenvászon még kissé összemegy.

Az egyszínű len tökéletesen alkalmas arra, hogy szoknyát, ruhát, nadrágot, rövidnadrágot, inget, kosztümöt, zakót készíts belőle. De ha fontos számodra az is, hogy az otthonodban lévő textilek is természetes alapanyagból készüljenek, akkor is szeretni fogod a lent. Konyharuhát, hulladékmentes vagy zero waste bevásárláshoz szükséges textilzsákot, ágytakarót vagy függönyt is varrhatsz belőle.
A környezettudatos ruhatár kialakításánál fontos szempont az, hogy milyen alapanyagok vannak jelen a ruhatárunkban. Az alapanyag-választást az önismeret, az életmódelemzés, a színtanácsadás és a testalkat-tanácsadás is megelőzi, hiszen az alapanyagot nem önmagában fogjuk csodálni, hanem viselni is fogjuk.
Azért kezdtem színtanácsadással foglalkozni, mert szerintem a tudatosság alapját jelentheti, ha tudjuk, milyen árnyalatok állnak nekünk a legjobban. Volt, aki úgy keresett meg, hogy szívesen varrna magának ruhákat, csak tudni szeretné, milyen színű alapanyagot vegyen. Összegyűjtöttem három-három árnyalatot a színtípusokhoz igazítva.
A tavasz színtípusnak a legjobban az élénk, meleg árnyalatok állnak jól. Ragyogóan néznek ki napsárgában, mandarinszínben, korallban, de a medencekék és a türkiz is gyönyörűen mutat rajtuk. Nekik a következő három árnyalatot ajánlom a Bubulakovo.hu webshopból: dark coral, coral, petrol.
A nyár színtípust a fátyolos, hamvas árnyalatok emelik ki a legjobban, harmatos lila, ködös zöldek. Senki másnak nem állnak olyan jól ezek a finom, légies színek, mint neki. A következő három árnyalat tökéletes választás lehet: lilac, nile, blue.
Az ősz típusok gyakran hiszik azt, hogy tetőtől talpig barnát kell viselniük, pedig ez nincs így. Az őszi lombhullató erdők valamennyi árnyalata fantasztikusan áll rajtuk. A kedvenceim a kínálatból: ocre, moss, rust.
A tél színtípusok számára a vibráló, de hideg árnyalatok a legideálisabbak. Az olyan természetes alapanyagoknál, mint a len, nehéz ennyire élénk színeket előállítani, de a következőket ők is szeretni fogják: navy, dark mint, cerise.
Nekem személy szerint egyelőre kevés tapasztalatom van a lenből készült ruhadarabokkal, inkább a lakásunkban fellelhető textilek között van jelen. Ha te jártasabb vagy a len használatát illetően, van tapasztalatod arról, hogyan érdemes mosni, vasalni, viselni, oszd meg velem és a cikk olvasóival kommentben.
Szponzorált tartalom. A cikk megjelenését a Bubulakovo.hu webáruház támogatta, a hely, amely tele van varrás iránti szeretettel.
Forrás:
https://news.harvard.edu/gazette/story/2009/09/oldest-known-fibers-discovered/
www.globalfashionagenda.com/wp-content/uploads/2017/05/Pulse-of-the-Fashion-Industry_2017.pdf
Legyél az elsők között, akik értesülnek a legfrissebb tartalmakról és hírekről.