A legjobb dolog, ami idén történt velem – Önazonos Öltözködés Workshop
Bár még csak az első fél év telt el 2025-ből, ki merem jelenteni, hogy a legjobb dolog volt, …
A színtanácsadásra úgy tekintek, mint egy ajtóra, amely egy színesebb, szabadabb, bátrabb, önbizalommal teli világba vezet. Jó lenne ezt egyik napról a másikra átélni, nem igaz? A színtanácsadás után mégis a legtöbb esetben azt javaslom, kezdd kicsiben és színesedj lassabban. A legfontosabb nem a színhelyes ruhatár, hanem te magad vagy.
Ez a bejegyzés évekkel ezelőtt született, és előfordulhat, hogy azóta változott a véleményem, a tudásom vagy a gondolkodásmódom az adott témában. Az idő múlik, én változom – de a poszt marad úgy, ahogy akkor volt. Kérlek, ezt vedd figyelembe az olvasás során.
A színtanácsadás nem mai „találmány”, már Hollywood aranykorában is alkalmazták bizonyos elemeit. Magyarországon Pirityi Éva okleveles színdinamikai mérnök Kanadában találkozott a rendszerrel. Az elsők között volt, aki itthon elkezdte a szakmát – én az általa tartott kurzust végeztem el. Az 1980-as évek óta sok minden változott a marketing, a kommunikáció és az oktatási módszerek tekintetében, a lényeg azonban ugyanaz maradt: azt keressük, milyen árnyalatok emelik ki a legjobban a természetes szépséget.
Leegyszerűsítve: a színtípusod a bőrtónusodon, a szemed színén és élénkségén, illetve a bőrtónusod és a szemed kontrasztján alapul. A harmonikus összképet keressük. A tanácsadás során egy szín (például a sárga) különböző árnyalatait hasonlítjuk össze az arcod mellett. Azt figyeljük, melyik árnyalat van a legjobb hatással a bőrödre, a szemedre, melyik emeli ki a természetes adottságaidat a legjobban. A tanácsadás során 50×50 centis, egyszínű kendőket használunk. A külső tulajdonságaidat és legjobb árnyalatokat alapul véve sorolhatnak be a négy alaptípus – tavasz, nyár, ősz, tél – egyikébe.
A Holy Duck!-blog indulása után egy évig nem vásároltam ruhát, de kerestem a lehetőségeket, hol tanulhatok még többet magamról, hogy a jövőben tudatosabban vásárolhassak. Azt feltételeztem, ha ismerjük azokat a színeket, amelyek a legjobban állnak, valószínűleg könnyebben alakítunk ki egy jól felépített, praktikus, minőségi darabokból álló ruhatárat.
A színtanácsadás kamaszkorom óta érdekelt, ezért is döntöttem el, hogy nem egy, hanem egyből három tanácsadóhoz megyek el. Az erről szóló cikkemet itt olvashatjátok. Az én életemet megváltoztatta, hogy tudom, mely árnyalatok állnak a legelőnyösebben, de színtanácsadóként sem mindig tartom be a szabályokat.
Azt szoktam mondani, én nem a színtípusom vagyok, hanem van egy színtípusom, amelyet ismerek, és ezt a tudást segítségül tudom hívni.
Álszent lennék, ha azt mondanám, a színtanácsadás után nem szerettem volna viszonylag gyorsan megszabadulni a kevésbé előnyös ruhadarabjaimtól. Ma már hálás vagyok, hogy a nem vásárolok kihívásnak köszönhetően sokkal lassabb utat járhattam be. Így volt időm megtanulni az árnyalatok közötti különbséget, magamat, a hatásokkal játszani, másképp kísérletezni, mint korábban. Erre a lassabb, szemlélődőbb útra vezetlek benneteket is a következő öt lépéssel.
A színtanácsadás során azt keressük, egy-egy árnyalat milyen hatással van a bőrödre. Sápadt leszel tőle, karikásabb lesz a szemed, nyúzottnak tűnsz? Vagy épp fordítva: ragyogsz tőle, kiemeli a színeidet, a kontrasztjaidat? Elég erőteljes a számodra? Vagy már túl sok? A színtanácsadás után kell néhány hét, hogy látni kezded az árnyalatok közötti különbségeket.
Ne kapkodj, hagyj magadnak időt! Ha teheted, vásárolj a szekrényedben.
Elképzelhető, hogy a legjobb árnyalatok ott lapulnak a gardróbod mélyén, csak már olyan régen viselted őket, hogy nem is emlékszel rájuk. Fedezd fel őket újra, igazi kincsekre bukkanhatsz.
Nekem például van egy sárga kardigánom, amit évekkel ezelőtt a húgomtól kaptam, de ritkán viseltem. Nem a sárga lett rögtön a kedvenc árnyalatom, de pontosan láttam, hogy működik. Három évvel a színtanácsadás után lett igazi szerelemdarab. Legutóbb a 33 darabos nyári kapszulagardrób kihívásban is szerepelt.


Léteznek olyan színek, amelyeket korábban soha nem viseltél, de a fizikai adottságaid alapján tökéletesen állnak? Színtanácsadóként azt tapasztaltam, sokan nem is gondoltak arra, hogy bizonyos színeket viseljenek, pedig szinte minden színnek van olyan árnyalata, amely jól mutat rajtatok. (A kivétel a lila és a barna, ezekből nem tudok minden színtípusnak megfelelő árnyalatot mutatni.)
Olyannal is találkoztam, hogy valakinek a személyisége nem passzol össze 100%-osan a fizikai adottságainak megfelelő színpalettával. Én is azt vettem észre, hogy nyár típusként sokszor élénkíteném magam egy kicsit. Az élénk típusok – a telek és a tavaszok – viszont néha túl harsogónak érzik a saját árnyalataikat.
Ilyenkor jönnek képbe a basic árnyalatok és az aprócska, színes kiegészítők. Mint például egy parányi színes fülbevaló.
A színtanácsadás után rendszeresen ajánlom Panyi Zsuzsi iparművész színes, letisztult üvegékszereit. Zsuzsit a panyizsuzsi márka indulása óta ismerem, ezért is örültem annak, amikor megkeresett, hogy segítsek szakértőként összeállítani Páratlan páros-kollekciókat a négy alaptípus számára. Többször is egyeztettünk videótelefonálással, elküldött jó néhány színes üvegpöttyöt, hogy élőben lássam az árnyalatokat. Alakítottuk, formáltuk az összeállításokat, mire eljutottunk a – szerintünk – legszebb összeállításokig. Reméljük, nektek is úgy tetszik majd, mind nekünk!
Páratlan Páros színtípus szett ősz típusoknak >>>

Páratlan Páros színtípus szett tavasz típusoknak >>>

Páratlan Páros színtípus szett tél típusoknak >>>

Páratlan Páros színtípus szett nyár típusoknak >>>

(A kollekció limitált számban készült el, nem kapható állandó jelleggel, keresd fel a panyizsuzsi.hu webshopot a részletekért!)
Mikor ajánlom a kis színes pötty fülbevalókat?

A tapasztalataim szerint a legmegosztóbb szín a sárga – kerestem rá a magyarázatot, de valahogy a magyar néplélekkel hozom összefüggésbe. A sárga olyan szín, amelyre felfigyelnek, ráadásul sok esetben elég vidám is. Nem ilyenek vagyunk. Milyen jó lenne, ha Magyarországon mindenki sokkal több sárgát viselne!
Az én sárgám viszont a lila volt. Amikor színtanácsadás után megtudtam, hogy nyár típusként mennyiféle lilát viselhetek, elállt a szavam. A lila nálunk családi ellenség volt addig – ezt minden tanácsadáson el is mesélem. Az anyukám nem szerette, a húgom nem szereti, és most már végre megkérdeztem a nagymamámat is: ő sem rajong érte. Hogy miért, erről fogalmam nincs. Azt viszont láttam, hogy a pasztellesebb, szürkésebb lila működik a bőrömmel.
Bármennyire is furcsának tűnt a lila szín, mégis elkezdett érdekelni. Szerettem volna viselni. Kíváncsi voltam, vajon mások észreveszik-e, milyen jól áll.
Viszont soha, de soha nem költöttem volna rá – akkor sem, ha épp nem tart a fogadalmam. Ezért körbekérdeztem, hogy kinek van lila ruhája, amit odaadna. Az első lila darabot a családból kaptam, a továbbiak ruhacsere útján kerültek a szekrényembe.
A lilával való kapcsolatom nem indult zökkenőmentesen, de ma már bizonyos árnyalataival kifejezetten jóban vagyok.

Ez már középhaladó szint, mert arra biztatlak, ne csak egy árnyalatra koncentrálj az öltözéken belül. Ha találtál a színtípusodnak megfelelő árnyalatokat a szekrényedben, vagy a tesód, anyukád szekrényében, érdemes őket egymással is párosítani.
Természetesen nem minden a szín! A ruhadarabok mintája, szabása is sokat számít. Ha olyan szerencsés vagy, hogy össze tudsz állítani egy teljes szettet a saját színeidből, akkor mindenképp próbáld ki.
Milyen érzés tetőtől talpig a színtípusodnak megfelelően öltözni?
Térj be second-hand üzletekbe, vintage lelőhelyekre is, ahol sok-sok árnyalatot találsz. Ne vegyél meg semmit, de próbáld fel őket egymással kombinálva. Az eredményt fotózd le, és pár órával később nézd vissza a képet.
A válogatással tanulod meg az árnyalatok közötti különbséget. Nyár típusként én mindig erre koncentrálok: biztosan elég hamvas ez az árnyalat? Biztosan elég hideg? Biztosan nem túl sötét? Hidd el, meg lehet tanulni a különbséget, ha van viszonyítási alapod.
Egyszer volt egy színtévesztő vendégem, aki mindkettőnk számára meglepő módon, tökéletesen érzékelte az árnyalatok közötti különbséget. Ha ő látta és érezte, akkor te is látni és érezni fogod.
Az utolsó barna pulóveremtől két évvel a színtanácsadás után búcsúztam el, az utolsó khaki darabot három évvel a színtanácsadás után árulom a Vaterán. A párducmintás kabátomat viszont visszakértem a húgomtól, annyira hiányzott.
Azért biztatlak egy lassabb váltásra, mert a ruhadarabok nem csak a színekről szólnak.
A szelektálás során a szín mellett fontos az is, milyen valaminek az anyaga, a szabása, mennyire kényelmes vagy mennyire passzol az életmódodhoz, a stílusodhoz, vagy mennyire szereted.
Mindannyian mások vagyunk, és más-más életszakaszban talál meg bennünket egy ilyen sokat adó önismereti program. Van, aki életszakaszt zár le épp, vagy most lép új szakaszba. Ez esetben teljesen természetes, hogy az átalakulás vágya sürgetőbb. Ilyenkor gyorsabban cserélődnek le a ruhadarabok, gyorsabban szeretnénk látni az eredményt is.
Én mindenesetre azt javaslom, haladjatok megfontoltan, kérjetek kölcsön egy-egy színes ruhát vagy kezdjétek kicsiben – akár egy egyedi dizájn üvegékszerrel.
A cikk a panyizsuzsi ékszermárkával való együttműködés része, nem szponzorált tartalom.
Bár a cikk elején jeleztem, hogy változtatás nélkül hagyom a régi írásokat, ezzel az interjúval kivételt teszek és itt, a végén mesélek arról, hol tartok most. 2019 és 2024 között rendszeresen tartottam egyéni és páros színtanácsadást, nagy ritkán csoportosat is családtagoknak, baráti társaságoknak. A munkám során rengeteg emberi történettel találkoztam, amely új fejezetet nyitott az életembe: ma már nemcsak színtanácsadóként dolgozom – valójában sosem voltam csak színtanácsadó –, hanem az emberi lélek és az öltözködés kapcsolatát térképezem fel, és ma már öltözködési mentorként segítek a hozzám fordulóknak.
Legyél az elsők között, akik értesülnek a legfrissebb tartalmakról és hírekről.